Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1982-10-07

í í i 2 i I ~ 7 ~ pártszervezeteknek, a HNF-nek ezekkel kellene foglalkozni. Fontos, hogy egy-egy problémában megoldást találjunk. Az Ígéretet inog is kell valósítani. , , A XVTT./^. körzeti öregek napköziotthona mar mafél éve huzo­­dik. Nehezen szokják meg, hogy az Ígéret 5-0 év múlva való­sul meg. Az idősek művelődése; , , . ., , Nem szívesen öltöznek fel, nem szívesen mozdulnak ka. sajat környezetükből, mert máshogy kell xelöltözni. Évente rendezünk öregek napját. Egyre nagyobb gond tartal­mas, nivős műsort összehozni. Ezer embernek szeretnénk egy tartalmas napot szerezni, igy jövőre is eljönnek. Nagyon ne­héz központilag egy olyan rendezvényt szervezni, aminek ní­vós a műsora. Az anyagiak sajnos nem engedik, ebben kórjuk a segítséget, Felmerült az üdültetés. Télen nem szívesen mennek el üdülni. Van olyan is, hogy a munkájuk nem engedheti meg, hogy üdül­ni menjen, de van olyan is, akinek még az az ötszáz forint is sok, amit erre költeni kell. Ezt jutalomképpen is meg le­hetne oldani, a pártszervezetek ebben segíthetnének. S végül alapszervezeteink, aktivistáink köszönetét tolmácso­lom, hogy ilyen magas szinten foglalkoznak ezzel a témával. Vad János; Tanulságos az anyag. A számszaki része ragadott meg legjob­ban. Az itt élők - nyugdíjasok - több, mint fele alacsony nyugdíjas. Ez nagyon nagy probléma. A népgazdaság nem all , úgy ebben érdemben nem tud tenni semmit. Javaslom, hogy a felsőbb szervek tegyenek javaslatot, hogyan lehetne a nyug­díjasokat bevonni ért ókalkotóvá. A mi vállalatunknál csak meghatározott munkaterületen lehet alkalmazni nyugijast. Ha ezeket a korlátokat megvizsgálnák, lehetőség lenne arra, hogy egy struktúra átalakítással javuljon az ország helyze­te. Különösen fájdalmas a nyugdíjasok foglalkoztatásának kor­látozása olyan esetben, amikor jó szakemberről van szó. Ha a központi szociálpolitikára a rendelkezésre álló állami költ­ségvetés olyan, amilyen, akkor ezt gazdasági utón próbáljuk megoldani. Én ennek látom a reális lehetőséget. Ezzel jót ,e­­szünk a nyugdíjasoknak is és a nemzeti jövedelemnek is, űr. Krébesz Károly; Október az idősek hónapja, október l^-re van tervezve az öre­gek hete. Ez a téma ezért is stilszerü. A DMK műsorfüzete is - ami közre van adva - ezt a hangulatot idézi. Nagyon hasznos ezzel a dolgokkal foglalkozni, hiszen a Kerü­letben az idős korúak aránya igen jelentős, közel „0 >-os. A nyugdíjasok a lakóterületi politikai életben rendkívül fon­tossággal bírnak. Nem kerülhetjük el azt, hogy helyzetüket is érintsük. Ezt a kérdést nem lehet kikerülni. Azt hiszem, so­kat változott az előterjesztés a PVB óta, konkrétabb, körül­tekintőbb lett, «* ” J

Next

/
Thumbnails
Contents