Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1981-04-23

-*** r <**%:*** » I S 1- 3 “ sa ás - különböző színvonalon - a határozatok végrehajtása is. Jó politikai légkörben megtartottuk az országgyűlési választá­sokat, sezol elkészült a kormányprogram, decemberben Ország­gyűlés ólé került a VI, ötéves terv, és mindez együtt azt blzo- ÖZitoita^ Jjogy „a, páj*tna„kj a kormánynak van program ja, s nemosak a gazdasági kérdések megoldására, hanem életünk más területeire vonaikozóan is, Megtartottuk a szakszervezeti kongresszust, mégpedig belpoli­tikai oa nemzetközi szempontból egyaránt elég bonyolult helyzet­­bon, Belpolitikai szempontból tqlán azért volt nehezebb a helyzet, ,—v mórt a szakszervezeti kongreaazus időpo^ntjában az építőmunkában nagyobb követelményeket kellett támasztanunk, ugyanakkor a lehető­ségeink szerényebbek. Külpolitikai téren pedig azért, mert a len­gyelországi események miatt a szakszervezeti kongresszus a nemzet­közi érdeklődés középpontjába is került. Van néhány tapasztalata a szakmai szakszervezetek tanácskozásainak épp úgy, mint az orszá­gos kongresszusnak, amelyekről röviden és összefoglalóan elmondhat­­j uk: zek a kongresszusok bebizonyították a magyar szervezett dolgo­zók politikai érettségét, ami megmutatkozott abban is, hogy a kongresszusok támogatták a párt politikáját. A tanácskozások, ame­­lyekot a realitásérzék jellemzett, tükrözték a magyar szakszerve­zete', életképességét, azt, hogy meg tudják oldani kettős felada­tukat, vagyis a raunkáshatalom támogatását és a tagság érdekeinek védőimét. Igazolták a párt szakszervezeti politikájának a helyes­ségét, azt a politikát, amelyet az ellonforialalom utáni években alakítottunk ki, és fejlesztettünk tovább. Ez arra épül, hogy a magyar szakszervezetek, ugyan nem függetlenek sem az osztály­tól, sora az osztálynak a pártjától, de önállóan dolgoznak és a párt irányítása a szakszervezetben dolgozó kommunisták révén va­lósul meg, kongresszusok bizonyították a szakszervezeti mozgalom to­­vdbbfojleaztésónek lehetőségét és szükségességét is. Nemzetközi jelentőségüket is értékelnünk kell, hiszen egész menetük, ered­ményeik növelték a magyar szakszervezeti mozgalom, és ezáltal a szocialista Magyarország nemzetközi tekintélyét, H L L — J

Next

/
Thumbnails
Contents