Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1981-04-23
! 1 ( *- 22 -iéáciár elv társ saját tapasztalatainkra hivatkozva hangsúlyoz>| á) O • tJ a kibontakozás legfontosabb foltétól© ogy olyan ini.pL ...vlij program nyílt meghirdetése, amit a párttagok és a töme^ . o/vértenek,. amely az első kapaszkodót jölenti minden .o, ii,ta, a szocialista konszolidáció valamennyi hivő számára. JL. v G követelmény az is, hogy a párt valamennyi tagja és szerve...o :;•> helyesen értelmezze, s valósítsa mag a demokratikus cent•:*li . , ua elvét. párt semmiképpen nem engedheti meg, higy kívül.,1 b előszói Jena k az ügyeibe. Az államnak meg kell őriznie ütö^ ( .ét, biztosítania koll, hogy az intézmények éö az állaniái, árok egyaránt betartsák az alkotmányos rendet. A mi pártunk i, .„ágiira szabállyá vált a nyílt, őszinte szóértés a tömésekkel, , -lúrt és a tömegek kapcsolata csak a bizalomra épülhet. .ad ár olvtára aláhnzta, hogy Lengyelországban mozgósítani koll a .'izocializmus minden hívét a néphatalom megvédésére. Valószínű!. v mák olyanok, akik a szocialista országok együttes őre jé- i L /árják a rendosinálást. A szélsőséges nyugati körök som bánik ilyen beavatkozást. A mi álláspontunk azonban változatla;i amit a Varsói Szerződés tagállamainak vezetői a múlt év oe .őrében együttesen megfogalmaztak. A harcot a lengyel elvá ái vigyék végigj, elsősorban politikai oazközökkol, de ha us, alkalmazzák a hatalom mán eszközeit la. Még külső sooaotén is a belső erőknek kellene megoldaniuk az ösazas ol.._vikai és társadalmi kérdést, igy volt 195ő. november *»-e ui . .álunk is. tdkivüli kongresszussal kapcsolatban Kádár elvtára hangot .írnak az aggodalomnak, hogy az jóvátehetetlen fejleménye... - hozhat, igy például a párt szociáldeuiokratizálódásához vo^cihát. , magyar kommunisták úgy értélleljük, hogy a lengyel pártban v i az orő e nehéz harc megvívásához. Azt reméljük, hogy a 1; ... >1 kommunisták Összeszedik magukat jós világos platform alapőr • arcba viszik a szocializmus hívóit. á r■ .. <a ____________________________________________________________-____z____________________________________