Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1981-04-23
1 lir rrm • fI 5 ~ 1^4 — s:: , a japán, ainolyek néhány fontos elmélet-politikai, illetvo o ;otközl kérdésben eltérő nézeteket vallanak, tokos országok vezetőinek eddigi megnyilatkozásai ellentmon' .;t mutatnak. Szinte valamennyi reagálás azt tiikx’özJ , hoc;: a ’■ ongresazua hangvétele és a sokféle konkrét kezdemény ozás v/.:,a ■'l:-:_nul érte a tőkés világ kormányköreit. Inkább arra e zárni’ , hogy a jelenlegi kiélezett nemzetközi helyzetben, kü.Ui<■- Szovjetunió elleni amerikai támadások kereszttüzében, a ko- R^esnzua kemény külpolitikai irányvonalat hirdet meg, A jelok "ír:?. azt sem várták, hogy a Szovjetunió éppen olyan kényes "’o"'1 • ákban, mint például a •; ALT ügy® vagy Afganisztán, figyolem’ -orr.± a nyugati álláspontokat is, A reagálások lényegét tekintotlon tőkés ország részéről som tapasztalható a szovjet 6.1.1 ánfoglaláaok és javaslatok merev elutasítása. Az amerikai ver '' is kinyilvánította azt a szándékát, hogy érdemben klvári fo V ózni több, elsősorban a szovjet-amerikai viszonyt közvetít; érintő kezdeményezéssel, l nyugat-európai országok nagy -> cro ezt hangsúlyozza, hogy a szovjet javaslatok átfogó Jellogo és széles köre miatt hosszabb Idő_kell beható tanulmányozá' rr, r, álláspontjuk kialakítására, Mihez szükségesnek Ítélik, hogy n szovjet kormány az egyes témákkal, mindenekelőtt az uj jávoriatokkal kapcsolatban hivatalos formában is pontosítsa olon • o1ásninak lényegét, inai. vezetés a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal la negatív ró‘\o" reagált a szovjet állásfoglalásokra és kezdemény ez és kro, : a tőkés országokban is igyekszik bizalmatlanságot kelteni xovjotunió szándékainak őszintesége iránt* Ivámmló, hogy az SZKP XXVI, kongresszusán született kezek* n: ozések magvalósítása hosszabb folyamat, gyors eredmény okra aligha számíthatunk, . szovjet vezetés most mindenekelőtt a rr törekszik, hogy az egyes tőkés országokkal, azok sajátos bolyBotét és álláspontját figyelembe véve, külön is párbeszédet ’.ü i-.on el a lehetséges közös cselekvés érdekében. Ezt szolgál-