Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1979-05-03
'Ii - S -t 'n ni-- a körűin- érj veink javítására szövetkezetünk 5 évre szóló ^k0”* ciálpoíitikai^tervet készített, A tervben röpített feladatokat ezidair teljesítettük. Szeretnék azért szólni a gondokrol ab. Van olyan boltunk még ma is, ahol meg ^ minimális hideg-mleövizes mosdó sincs meg. Korszerűiét a viiagitas, nincG Szövetkezetünk vezetosege erőfeszítéseket^íoxytatt a rülmények jobbá tételéért. Pontos, mert mivel te^letok sok női dolgozónk van, nem mindegy, hogy milyen feltételek kozott dolgoznak5 hisz igy is létszámgonddal küszködünk. Gondot fordítunk az üdültetésre. Ez evben is 30-^3 főt a.d .. Probléma bálunk * i s az óvoda,bölcsödéi férőhelyek igen kis let-Navy ^ondot fordítunk a káderutánpótlásra. Szövetkezetünkéi biztosított úgy az állami, mint partoktatas szervezett beindítása, azokon való részvétel biztosítása. Király Andrásné; A mai Pártbizottsági ülésen a legfontosabb napirendet tárgyaljuk. Biztosítani kell a vezetoszerepet úgy íj, hogy biztosit suk a feltételeket a munkásosztály fejlodesehez az OoZtalj/ ^ építéshez. A nagy társadalmi ^mobilitás befejeződött, a be_.so mozgást figyelemmel kell kisémi. , . TTV Osztálytudat - érzi a munkásosztály a vezető szelepei. A ■'-IV.^ erUieíben 27 % értelmiséget jelöltek meg a vezető lére. A különböző fórumokon szót^kell váltani a munkaoOa^tulv vezető szerepéről, az érvényesülésről. , R . Szakképzettség - jelentős a változás. No_ a középfok io* 8^alta Ián ősről’ ugyanezt nem mondhatjuk el, ezek aranya mozdulatlan. /650.000 munkásból 100.000./ .. „ n p, , . Közvetlen termelésirányító szama nőtt. /művezetők lb /*-a taa-/. erká r .. L i Etikai okok miatt nem közeledik a parthoz, az alkalmazott jön, a munkást hivni kell. Vezető ^lsetekben való részvétel hogyan alakult a munkások sorsa. Azt^ell a munkásnál nézni, hogy környezetében hogyan alakit, hogyan A KISZ szerepéről határozottabban ^kellett volna fogalmazni. Helyes, hogy nemcsak a munkásosztály oldaláról közelit. A nemzetközi munkásmozgalomban nem a fo tamadasi feluleta^mimkáosztály vezető szerepének kérdőjelezese. Ma mar más a mun_.alosztály/"kisebbségben" van, kibővített a munkásosztály fogainc. Értelmiség a forradalmi tudatatalakitas egyik -ontos res^e. Losonczi László: A Népi Ellenőrzés területén a 108 főből 20 tf-a munkás, 10JÓ-a nyugdíjas. Ebből is kitűnik, hogy szép számmal reszt vesznek munkánkban a munkások, A Népi Ellenőrzés területen szép számmal vesznek részt továbbképző tanfolyamokon. Ez komoly ex01eszitést jelent számunkra. De elmondhatom, hogy ez tudatos munka eredménye. ' ".... a í_____________________- « * *• * *