Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1979-05-03

■■■ ■ < 1 I II . .1 I I • V "XltKUk * !* - 6 -1978-ban 16 névadót tartottunk dolgozóink gyermekei^részére. Köszönet a Pártbizottságnak a programok végrehajtásának se­­gitésében, mert mi még kezdők vagyunk. A jövőben meg jobban szeretnénk dolgozni, hogy a most meglevő hibák a következő időszakban ne forduljanak elő. Bozóky János: Javaslom az anyag elfogadását. . , A munkásifjuság kerületünkben elég nagy - 4 ezer fiacal -• Ezek a fiatalok a különféle versenymozgalmakon, Alkoto Ifjúság pályázaton szép számmal indulnak. A XVÍ1. kerületiJKIoZ—bizott­ság foglalkozik a munkásfiatalok társadalmi^szerepével. Az Ifjúsági parlament, az utóbbi időben jelentős üzemi demokrati­kus fórumává váltak. A KISZ-fiatalok_az üzemi négyszögek ülésén is részt vesznek, de nem mindig képviselik megfelelően a réte­get, vagy nem tudják. Dr.Boros András: Az anyag tömören, jól összefoglalja a gondokat, a problémákat, s meghatározza a következő időszak feladatait. Az üzemi demokrácia utján jelentős utat tettünk meg. Ez azért is jelentős, mert nagy tapasztalatunk, magyaroknak nincs. Min­denkinek meg kell tanulnia a demokrácia adta lehetőségek jó kihasználását. "Nem jelent perspektívát” az előreléptetés. Bérnél elértünk eredményeket, kiemelésnél ebben is megtorpanás van. Itt előbbre kell lépni!! Szövetkezetnél /alacsonyabb szin­tű egységek/ nagyobb a fejlesztés, mint a szocialista nagyüzem­ben. Nehézségek jelentkeznek ha nem figyelünk oda. Dr. La c zlcó György: figyelemre-méltó a 70 % munkásarány tagfelvételnél. A szám tükrözi, hogy nőtt a munkások megbecsülése, a gondos felkészí­tése, fontos szerepet tölt be a vállalat életében a kollektí­ván belüli megbecsülés. Nagy jelentőséget kap a jól informált­ság kiszélesítése, de tovább kell erősíteni a számár kérést. E^yes^esetekben gyakorolni a jő ős a rosszul végzett munka bí­rálatát, ill. dicséretét. A kritikára szükség van, szolid az előrelépés a párhuzamosságok miatt, ez még kevés magában? hord­ja az érdektelenséget is. Pontos a BTV életében a munkások élet és munkakörülményeinek figyelemmel kisérése. Vállalatunknál^ 40 %-al csökkent a nehéz fizikai munka./Például a nehéz ládákat ni 8 . ,jl* kocsira rakják és úgy viszik egyik helyről, a másikra./ Az anyaggal egyetértek, az elfogadásra javaslom. Erdei Zoltán: Az anyag hűen tükrözi a gondokat, problémákat. Sajnos kerületünk­ben igen jelentős gondot jelent a bölcsödéi, óvodai férőhelyek száma. Maximáltan teltek az óvodák, böcsödék. Ebben az évben a legnagyobb az elutasítások száma, 760 gyermeket nem tudtunk fel­venni. 170 férőhelyet bővitettünk, 120 ebből terven felüli. Dicséretes a Rákosmezeje MGTSZ jó hozzáállása* '. Rezgő utcai óvoda átadását augusztus 20.-ra kivánják átadni a Nemzetközi Gyermekév alkalmából, itt plusz 70 fővel bővül a férőhelyek száma. _______-____________________________________________________________________-_____________________________z_________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents