Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1977-03-17
s í *- 2 -tartalmát, jelentőségét) saját feladatait. Minden párttagnak aócíja volt arra, hogy szükobb körben, közvetlen formában elmondja véleményéig- A párt politikájáról, érvényesüléséről, helyi végrehajtásáról, ebben saját szerepéről,- Módot kapott minden párttag ebben a formában arra,- amivel eddig sem a pártcsoportban* sem r. taggyűlésen, sem a pártoktatás kereteiben, som más fórumokon és az eddigi évi beszámoló taggyűlések előtti egyéni beszélgetéseken nem tudott kellően élni -, hogy tényleges eszmecserét folytasson, vitatkozzon, saját reloalényt mondjon. Mindezt 'anélkül, hogy esetleges helytelen nézeteiért, tájékozatlanságáért, Vagy ne:;: kellően megalapozott álláspontjáért eleve elmarasztalnák, vagy netán valamilyen "következménytői" kellene tartania,-'-s - A párttagok a vita közben meggyőződhettek arról, hogy' érvekkel vitatkoznak vele, hogy igazát elismorik,_ számontart ják, intézkednek , s jeIzést tesznok a i'olsobb szervek felé, Ugyanakkor őszintén megmondták n~ki, hogy milyen nézetével, esetleg magatartásával nem értenek egyet, s mit várnak tőle a jövőben, mint párttagtól,- 3ebizonyosodott, hogy a párttagok többségének van saját véleménye, s alapvetően egyetért a "part p^litlíntjával,’ A néhány esetben tapasztalt nem teljés 'azonosulásegyes részkérdésekben elsősorban a nem kellő tájékozottságból fakad, De esek a pártagok is a vitábon, eszmecserében több eszmei, politikai jellegű kérdést, problémát megértettek, megismertek, s közelebb kerültek a párthoz, s jobban azonosultak a párt által képviselt állásponttal,- Már az egyéni beszélgetésekre Való felkészülés időszakában sok párttag nagyobb aktivitást fejtett ki pártraegbizatásának teljesítésében, vagy pártmunkát kért, hogy kevesebb bírálat érje, A tapasztalatok - az egyéni beszélgetések hatására - azt mutatják, hogy cselekvésre, aktivitásra, a párt politikája nollotti határozottabb kiállásra! nagyobb"kövotolmenyekro "tudtuk ösztönözni a párttagokat. Sokan a sajat maguk féri tán ásztott követelményokot is emelték, s észrevehetően kevesebb lett a passzivitás, a nemtörődömség, klőrelópés történt a pártfegyolem erősítésében is,- Az egyéni beszélgetések során egyértelműen kidor:iIt hogy a párttagság egyetért* a XI, kongresszus h:.tárosaiéival , az V, ötéves terv célkitűzéseivel, de a feladatok végrehajtását illetően nagyobb küvotkométoaségot tartanak szükségesnek minden szinten, ~ A beszélgetések mozgósító hatására fokozódott r. :.>unlca lendület, javult a fegyelem, mely kerületünkben 1976, évi gazdaságpolitikai cselekvési programok célkitűzéseinek csaknem maradéktalan teljesítését is elősegítette, L _------------------------------------------------------------------j--..................- - - - --■ ----------- ■ - - -