Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1977-03-17

r ... n folyamatos feladat. Nem akarni mentegetni a tanácsi dolgozókat, de bizony az ügyfelek részéről is tapasztalható néha elképesztő dolog. A Tanács pártszervezete rendszeresen visszatér az udva­rias ügyfélfogadásra. A bürokratikus ügyintézésben is sok igaz­ságot lárok, de tudni kell, hogy vannak dolgok, amiket papíron rögzíteni kell. Kereskedni lehet a felsőbb szerveknél is ebben a vonatkozásban. Ezt a küzdelmet csak velük közösen lehetne csi­nálni . Az előterjesztést és a feladatmeghatározást jónak tartom, elfo­gadom. Kérésünk, hogy ott, ahol szőrit a "kapca" ott ugyanígy kapjuk meg a segítséget. Jámbor József: Ez az anyag nagyon jól lett előkészítve. Az ütemterv, szétosztott feladatok mind azt mutatják, hogy rendkívül ala/pos^ volt az elő­készítés is. A pártszervezetek is nagyon jól ismerték a tagságot jól tudták, hogy kivel milyen módon kell beszélni. Pártbizottsá­gi ülésen mondtam, hogy a Fegyelmi Bizottság is felkészül arra, hogy az egyéni beszélgetés során töröltek egy része fellebbez. Ilyen vonatkozásban munka nélkül maradtunk. Alapos, körültekintő /***■ munkát bizonyltja ez is. Egy eset volt: Bohn Gábor, akinek időt adtak a BTV-ben , hogy az italozásról leszokjon. Nem volt szeren­csés, mert végül mégis ide került a FB elé. Bár Égető elvtárs úgy Ítélte meg, hogy a beszélgetéseket egy ki­csit túl is teljesítettük , ón azért azt mondom, hogy ezeket a beszélgetéseket módszeresen tovább kell folytatni, mert csak igy lehet a problémákat megismerni. Az anyagot az utóbbi idők legjobb anyagának tartom. Elfogadom, ü.Nagy Jánosné: Mint a1apszervezeti titkár vettem részt a KB határozat végrehaj­tásában. Nagyon sok hasznos javaslathoz jutottunk, amit haszno­sítanunk kell. A párttagság igényli a további beszélgetéseket, igénylik, hogy gondjaikat el tudják mondani. Jó hatással volt a beszélgetés. 1 párttagok közelebb kerültek a vezetőséghez, több feladatot vállalnak, a gazdaságpolitikai feladatokat tisztábban látják. Az anyag tükrözi mindazokat az észrevételeket, amelyek elhang­zottak. Jó néhányra ráismer az ember. Nagyon jó, hogy a felsőbb ^ szervek felé tett javaslatok már részben végrehajtás alatt van­nak. Pl.: pártvezetőségek segítése, reszortértekezletek, stb. Örömmel tapasztaltuk, hogy a felsőbb szervek — kerületen felül — felé az észrevételek továbbításra kerültek. Hatékonyabb politikai munkára lenne szükség szövetkezetünknél is. Nehezebb itt hatékony politikai munkát végezni, mint egy szerve­zett üzemben. Ezen a téren még vannak feladataink. Égető elvtárs azt mondta, hogy a párt egységét nem lehet stati­kusan felfogni. így iga, ezt mi is érzékeltük. Az öntisztulási folyamatot továbbra is végezni kell. Az anyag nagyon jól összegezi azt, amit végeztünk. Elfogadom, es elfogadásra javasolom. Égető Lajos: „ , , , , , A vitára az volt a jellemző, hogy alapjában, alapvetően egyetértett azzal az értékeléssel, amit összegezésként ide terjesztettünk, es amit további feladatként meghatároztunk. A 8 hozzászóló elvtárs többségében olyan kérdéseket vetett fel,amelyek kiegészítik az 7 L a

Next

/
Thumbnails
Contents