Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1977-01-06
t J-10-Alapvetően a kijelölt irányban haladunk, de a növekedés üteme *i*ufr* ytretn érte el a tervezettet, s mint ahogy erről szó volt, az 1976. évi terv fő előirányzataitól elmaradtunk. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a jövő szempontjából fontos és biztató pozitív folyamatok kibontakozásának lehetünk tanúi. Nőtt a termelés hatékonysága, a nemzeti jövedelem növekedése a termelékenység emelkedéséből származik. KezdetdL eredményeket könyvelhetünk el az anyag- és energiatakarékosságban, a minden piacon értékesithető, versenyképes termékek arányának növelésében. _ Elismeréssel kell szólnunk arról is, hogy a dolgozók sok szép példáját adták annak: megértik az őszinte szót, s részt vállalnak problémáink leküzdésében. Problémáink ellenére is eredményes volt tehát az 197ó-os esztendő, jó irányban haladunk előre, s a következő évek gazdasági fejlődése elé bizakodással nézhetünk. Talán azt tehetem még hozzá, amit december közepén Kádár János elvtárs mondott a mezőgazdasági szövetkezetek III. kongresszusán. Idézem: "Bármerre járunk az országban, a nyugalom, a kiegyensúlyozottság, a szorgos munka, a javuló életkörülmények jeleit látjuk: fejlődő városokat, új, vagy megújuló falvakat, növekvő, korszerűsödő ipartelepeket, mezőgazdasági üzemeket, a gyorsan alakuló élet ezernyi jelét. És ami a legfontosabb: tettrekész, bizakodó embereket." Tisztelt Pártbizottság 1 Kedves Elvtársak ! A folytatás, az 1977-es feladatok az előzőekben elmondottakkal függnek össze. Ezért bevezetőm második fő kérdéséről - az 1977. évi népgazdasági terv legfőbb célkitűzéseiről - az előbbieknél rövidebben szólok. Az 1977. évi népgazdasági terv fő előirányzatainak meghatározásakor figyelembe vettük: ^ ~~~ J