Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1974-05-10

Eget 6 yijo; :- -« elíí erjerrUs - melyet n VJ3 nevében terjesztettünk elő -, minden o/yes részében egyetértés volt. üzért több észrevétel­re néni kell kitérni a válaszadásban. TMy*C: ezért lett ilyen, mert kollektivon készítettük:- Márciusban pártvezetosógi ülés szintjéig megbeszélték, hogy bogyc.u ul.la n a w c. sr • ja t erüle tűk ón ebben a témában , ho, nn 'r takelik, látják a határozatot. yíp.ca.1-.1pod útink, hogy a taggyűléseket ebben a témában a PB ülés után tartjuk. ~ ^' ■' h állandó 110—s m unka b izo t t sá ga nagyon komoly felmérő Hiún­kat végzett. A bizottság tapasztalatait is feldolgoztuk az anyagban,- Apparátus ülésen megvitattuk. .ezt lehet mondani, hogy a kerület jelentős aktívája bedolgo­­zott az anyagba, , bevezetőre nem úgy készültünk, ahogyan itt elmondtam. Szegedi elvtárs kijött a PB ülésünkre, ezért kihagytuk a KB ülésen ho­zott határozat részletesebb ismertetését, mivel ő jobban isme­ri ezeket a kérdéseket, mint mi. vita során elhangzott'néhány kérdésre ki kell térnünk, A becsü­letesség, őszinteség, elvtársi•sság megköveteli ezt. z összefogás iá Z— bői többen szóltak az ottani problémákról; minden elv társ, aki onnan PB tag. Pontosnak tartom, hogy a ; árt — bizottságnak felolvassam az Összefogás csúcsvezetőségének VB elé került jelentése utáni összefoglalót. Az ittlévő elvtársak jobban tudnak igy dönteni, véleményt alkotni ebben az ügyben.- /Égető elvtárs felolvassa az összefoglalót./ Azt hiszem ez egyértelmű és világos. Utána Csapó és Tóth elv- Miresál megbeszélés volt..Nem az a cél most, hogy felelősségre vonjunk bárkit. cél az, hogy őszintén tárjuk fel a hibákat, és vonjuk le a következtetéseket. Galambos elv társnál;, világosan megmondtuk, - még tavaly nyáron -, hogy nyilvánosság előtt mondja el a 'problémáját. "Vizsgáljuk meg a dolgot? Kéri?" - kérdeztük. Nem kérte. Megalkuvó volt akkor, és ezt a szemébe is mondtam. örülök, hogy Váriné elvtársnő felszólalt. "Óvatosak vagyunk, meg­égettük a kezünket". - mondja. Nagyon jól értjük, mit akart ezzel mondani. Az a helyes, hogy visszafelé már ne foglalkozzunk ezzel. ■\.zürjuií le a tanulságokat mindénnyian. Reméljük, hogy a csúcsve— zetőséget úgy fogják megválasztani, hogy nem lesznek megalkuvók, kommunista kiállásuk lesz. Mert most nincs ez meg, és ez komoly hiba, Nem }esz rend, ha ezt nem igy csináljuk.Bízóm abban, hogy változás les: , s mindenki tudni fogja a tsz.-ben, hogy a kerü­leti Pártbizottság nincs a Tóth elvtárs "zsebében". Nádor elvtárs í exszólalásában azt mondta, hogy a pártvozetőségek felnek a gazdasági vezetőktől. A hiba egyrészt a pá.rivezetőségi tagokban van, akik azt hiszik, hogy megtorlás következik, ha bí­rálatot mondanak. Pedig erről nincs szó. Becsületes a gazdasági vezetőin!: többsége. Esetleg odafigyel arra, hogy mit mondanak a dolgozók, vagy éppen a pártvezetőség. A hiba másrészt a dolgozókban van. A beosztottakat bátorítani kell, mert anélkül nem mondja meg a lényeges dolgokat. Hiába, függő­ségi viszony van. . / * ________________________ 3 «• ' J r H

Next

/
Thumbnails
Contents