Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1971-08-13
f n I J- 8 -A kapcsolatok erősítésében az a jó, ha az mentes a hátsó gondolatoktól. Mi nem helyeseljük azt, hogy pl. Kína ós Jugoszlávia a szovjetellenes nacionalizmus talajáról indul el.- Erre fel kell figyelnünk, s levonnunk egy sor következtetést. /Kína csendes - balkáni vonalának kiépítése./ Ezt nem lehet csak úgy figyelmen kivül hagyni. Kina—USA kapcsolata. Itt is megvannak a hátsó gondolatok. Látni kell, a kinai vezetők ^ és Nlxonék mesterkedéseit. Mindkét vezetés a szovjet-ellenes talajról indul ki. "Mosoly és szovjet—ellenesség". A kinai külpolitikai előretörés és az ebben rejlő szovjet-ellenessóg egységünk fokozását, szilárdítását követeli. Eztéértékelte Krímben a 7 szocialista ország párt-vezetői is. Kina az elszigetelésből úgy akar kilépni, hogy a Szovjetuniót szigetelje el. Ebben pedig ml nem segíthetjük a kínaiakat. Látni kell a maó—ista eszme nacionalista, nagyhatalmi soviniszta ezen veszélyességét. Ezzel mi nem bókélhetünk meg, itt a jövőben fokozottabb elvi, ideológiai harcot kell folytatnunk. Kedves Elvtársaki A közel-keleti helyzetről egy pár gondolatot, A Közelmény ezzel is foglalkozott. Elég bonyolult az Arab világ helyzete. Az imperializmus nyíltan és titkosan szítja az arab világon belül a belső elentóteket. A másik; a türelmetlenség is sok bonyodalmat okoz. Ezeket a mozgatókat látnunk kell, mert sokszor felteszik a kérdést, hogy miért alakulnak igy az események, vagy miért segítjük az arab népeket, kormányokat ha azok üldözik a kommunistákat. Sajnos ilyen és ehhez hasonló eseményekre, fejleményekre a fenti okokból kifolyólag a jövőben is számíthatunk. L ------------------------------------------j