Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1969-06-11
i I • 5 Elkezdődött - de nem rendszeres és általános - a vezető testületekben dolgozó kommunistákkal a megbeszélés; határosátokról, végzett munkáról és problémákról,, A Párt VB rendszeresen tárgyalt tömegszervezetekkel kapcsolatos napirendeket. A tárgyalások során elemezte tevékenységüket, a pártirányitás helyzetét, A feladatok végrehajtására határozatokat hozott az ott dolgozó kommunisták részére. A nem tömegszervezetekkel kapcsolatos napirendeknél, határozatoknál konkrét utalásokat tett a tön égsz érv ecsetekben és mozgalmakban dolgozó kommunisták feladataira. [Probléma/'**'*% ként vetődik fel a Vöröskereszt és a TST részéről, hogy az utóbbi években a VB nem tárgyalta szervezeteik tevékenységét, munkájukat nem értékeltei A tömegszervezetek és mozgalmak vezetői szerint a VB, PB a helyzet reális ismeretében hozza meg határozatait. Azok reálisak, előre rautatóak és végrehajtásuk ségiti a munkájukat, feladataik megvalósítását, figyelembe veszi a különböző szervezetek és mozgalmak jellegét, sajátosságát, felsőbb szerveik határozatait, A tömegszervezetek és mozgelm ■ tevékenységének összehangolása, a munka koordinálása igen lényeges kérdés. E téren a PB irányításéval ^ egészségesebb munkamegosztás alakult ki a pért-, és tömegszervezetek között. A feladatok összes angolása áltáléban a munka tervezésekor, a tervek készítésekor folyik, eszei nagyrészt sikerült elérnünk, hogy a különböző szervek munkájában ne legyen felesleges párhuzamosság, ismétlődés és tevékenységük kapcsolódjék - az adott időszak - legfontosabb politikai feladataihoz, tehát a PB politikai célkitűzéséhez. Egyes akciók főként politikai ünnepségek - összehangolása, hatékony szervezése céljából operai*'" *ottság- jön létre kerületi szinten.., Ez jó módszernek bizonyult a te megszűrveséfekben, mozgalmakban dolgozó kommunisták munkájának összehangolására. Helyes,ezt tovább szélesíteni, más politikai feladatok végrehajtásakor is. A munka Összehangolása, koordk .jász céljából a fentieken túl - elsősorban tartalmasabba tétele miatt - indokoltnak látszik rendszeresen.. negyedévenként, de legalább félévenként,öeszekivni tanácskozásra a tömegezervezetek és mozgalmak vezetőit r :> f o AO l ~ j _______________________________________________________________________—_________________________________________