Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1968-07-31

r ”i- 2 -javaslatol~örömmel fogadom, mert fiatal, fejlődóképes elvtárs fogja e funckiót betölteni, ezzel eljutottunk oda, hogy sajat nevelésű’káderrel is rendelkezünk. Véleményem szerint a Part-VB megtalálta a megfeleld emb.ert, - ezt tegyük a lövőben is, hogy ne" kellien külső elvtársat keresnünk. Jávos elvtárssal kapcsolatban: nagyon fontos, hogy megvannak az iskolái, tapasztalata van a pártmunkában. A Tanácsnál végzett gazdasági munkájáról azt tudom mondani, hogy.azz egyre kevesebb panasz érkezik Pártbizottságunkhoz az építési osztaly-al kapcso­"I 1 riTl Jávor elvtársnak azt javaslom, ne feledkezzen meg továbbra sem az osztályáról, az ott maradt dolgozokrol. Mint kommunista le­gyen "forradalmár”, legyen határozott. Meggyöző désemf“hogy az előterjesztést komoly munka előzte meg. Jávor elvtárs mellett olyan kérdések szolnak - most amikor fele­lés funkcióba kerüléséről van szó - amit figyelembe kell vennünk, én Jávor elvtárssal sokat dolgoztam együtt, munkává végzésé köz­ben igyekezett az elvi helyzetnek megfele."en megoldani a problé­mákat',' alkalmazni munkájában a párt politikáját. Ez vonatkozik gazdasági-, és pártszervezeti munkaira is. Jávor elvtars hely­ismerettel rendelkezik, nagy előnye, hogy mar a gyakorlati elet bői jött a közigazgatásba, olyan műszaki képzettsége^van, ami feltétlenül fontos a-mellett, hogy politikailag is képzett, fel-Javaslom az elvtársaknak, hogy fogadják bizalommal az élőtérjesz- 1ü6 sfc • Jávor elvtárs javaslatával egyetértek mindazok alapján, amiket r~' Tóth elvtárs ismertetett. Ez mellett szeretnem kiemelni Jávor elvtárs egyenes vonalú mozgalmi munkáját. Megvagyok győző ve arról, hogy Jávor elvtárs érti a vele kapcsolatban^felvetett negatívumot, és a feléje nyújtandó segítséggel élni is íog. Javaslom a szavazólistára való felvételét. Mateovics József: _ , , , , Csatlakozom azöEoz az elvtérsakhoz, akik Jávor elvtarsat java­solják a szavazólistára való felvételre. Jávor elvtars olyan ^ osztályról jött, ahol igen sok kérdésben kellett neki igent, es nemet mondani, amit itteni munkájában is/hasznosítani tud. Jávor elvtárs párthoz való magatartasa 30, ajánlom nt a titkári funkcióra. "\ri.ricz0 * / Jávor elvtársban maradjon meg továbbra is a magabiztonság, de ez jó értelemben legyen. Továbbra se legyen megalkuvó, hanem inkább politikus, hogy a párttagsággal bánni tudjon. Jávor elv­társ jelölésével egyetértek. o L - -J

Next

/
Thumbnails
Contents