Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1963-04-18
I I 4 $ %- 13 -3. A fokozatosság figyelembevételével változtatni kell a termelés szerkezetét, a kertészet és ezen belül is az öntözéses, szelő- és gyümölcskultúra, valamint a takarmánygabona javára, 4. Az állattenyésztésben a tej, hús önköltségének csökkentése szükségessé teszi a tartási körülmények további javitását, és a korszerű takarmányozás biztosit ás át. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nagyobb mérvű állatelhullás megakadályozására a szükséges megelőző intézkedéseket tartsák be. 5. A gazdasági feladatok megoldása érdekében emelni kell a vezetés színvonalát, a termelőszövetkezeti tagság szakmai politikai felkészültségét. A termelőszövetkezeti demokrácia feltételeinek meg'“N teremtésével a tagság rendszeres tájékoztatásával^ véleményének figyelembevételével elő kell sogiteni kezdeményező készségének kibontakozását. Az egységes paraszti osztály megteremtése érdekében a vezetésben biztosítani kell a gazdaságszervező és politikai nevelő munka egységét, ennek megvalósításában a pártszervezet és gazdasági vezetők együttműködésének összhangját. Az MÍG pártvezetősége konkrét segítséget nyújtson a Dózsa tsz. pártszervezetének, szervező és nevelő és felvilágosító munkájához, hogy ezáltal is meggyorsítsuk a tsz. tagság tudatának átformálását. Az anyagi ösztönzés célszerű formáinak, igy a munka pénzben! díjazásának /eredményességi, + prémium/ következetes alkalmazásával is a termelési kedv fellendülését kell szolgálnia, 6. A tsz. pártszervezetek segítsék elő a tsz~ek előtt álló feladatok maradéktalan végrehajtását. ~s E óéiból készítsék ol intézkedési terveiket, szervezzék meg a munkaversenyt, főként irányuljon súlygyarapodásra, az egy tehénre eső tejtermelés fokozására, a termésátlagok növelésére, önköltség osökkontésére, a takarékosságra, a kszs hosszan elhúzódó tél okozta kiesések pótlására stb. Neveljék a tagságot munkára, helytállásra. Kllandó feladatokkal bízzák meg a pártosoport bizalmiakat, a pártonkivüli aktívákat. A kiadott feladatok elvégzéséről , legalább havonként számoltassák be őket. Az alapszervi vezetőségi tagok egy-ogy termelési ágazat ellenőrzésével és segítésével legyenek megbizva, melyről vezetőségi ülésen számoljanak be. Mateovics József sk* PB Mezőgazd.Blz. elnöke----------------—------------------------------------------------ J Sfm ’ ' ^