Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1962-05-17

* . ' * \ , onnan adódik, hogy' a melóghálakat még május elején is szalmá­val kellett takarni, s ez a tisztaság rovására ment. Az' állat­­tenyésztésben a tisztaságot és a rendet már bevezettük és el­lenőrizni fogjuk. Összefoglalva: termelőszövetkezetünkben vannak, még problémák, de a tagság hozzáállása.a munkához jé, amit mutatnak az eddi­­.gi eredményeink is. A tsz-tagság bizalma a vezetés felé -.meg­van. Bízom"abban, hogy a betervezett mennyiséget ebben az év­ben is produkálni fogjuk. /Nagy Géza, Tóth József félsz.Kosztolányi elvtársnőnél/ Horváth Pál elvtárs: Úgy érzem,' 'hogy ,'a'-Fető f i termelőszövetkezetet kevés bírálat ér­te, ami viszont nem jelenti azt, hogy minden rednhen is van ná­lunk .Valahogy úgy néz ki a mi tsz-tink, hogy van a kerületben. 3 termelőszövetkezet, és van egy Petőfi tsz! A mezőgazdasági munkák ellenőrzése ránk van közvetlen bízva. Mi e kérdéssel i~ gén sokat foglalkozunk, főleg azzal hogy a családtagokat is be­vonjuk a közös munkába, melyet a premizálással akarunk ösztön­zőbbé tenni. A szövetkezetben - gazdasági vonalon - komoly ja­vulás van, s möst már azt is elértük, hogy az MNB egyszámlán­kon közel 245.000 Ft van, melyet nem tudunk mire felhasználni. 196o májusában a munkaegységet még rövidlejáratu hitelből fi­zettük, az idén viszont már nem. Jó lenne eredményeinket még tovább fokozni! Czerván Márton elvtárs: . Tóth elvtárs beszámolójában elég élesen vetette fel hiányossá­gainkat, s ami a Micsurin tsz-t illeti, mi azokkal teljesen egyetértünk. Azok a hibák, melyeket Tóth elv,társ felsorolt,­­megvannak, s ezeket a hibákat közösen a pártszervezettel fog­juk kij avitqni. A Micsurin termelőszövetkezet lényegében most kezdte el a komoly munkát, hiszen ismeretes az elvtársak előtt, hogy milyen rossz, helyzetben-volt. Pl. l,2o.o.ooo Ft mérleghi­ánnyal zárt a múlt évben. Ebben az összegben jelentős követe­lése van még a tagságnak, helyzetünk azért is nehéz volt, mert a volt vezetés idejében az iroda sem végezte megfelelően mun­káját, különböző bírósági perek dőltek el anélkül,hogy arról a tsz-vezetőség tudott volna. A tagság.nem kapott pénzt, a különböző üzemágakban nagyfokú lemaradások voltak stb. k nehéz helyzethez sorolom még azt is, hogy az elnök, párttitkár, fó­­agrónómus, főkönyvelő - újak a termelőszövetkezetben, s jelen­leg még főagrónómusunk nincs. Ezeket a^hibákat, melyeket itt • felsoroltam nem lehet egyik napról a másikra kijavítani. Az uj vezetésnek legfontosabb feladatra volt, hogy a termelést beindítsa, megnyerjük a tagság bizalmát, pl. a bedolgozó ker­tészeknél 3 hét energiáját fektettük be arra, mig végre elér­tük, hogy rendszeresen dolgozzanak. Az üzemágakban hasonló problémával kellett megküzdeni. Itt súlyosbította a helyzetet az is, hogy az üzemágakban dolgozók nem kapták meg jogos köve­telésüket. Mj. ezen összegeket azonban csak akkor tudjuk kifi­zetni,’ha a tagoktól beszedjük azt a pénzt, amivel túl lettek egyesek előlegezve. Véleményem szerint - úgy állunk, hogy kb. június hónapban megkezdhetjük a tagság követelésének kifize­tését. Az eredményekhez sorolhatjuk azt, hogy a Micsurin termeloszö_ vetkezet jelenleg elég jót helyen áll - fővárosi szinten. AU L. - - j

Next

/
Thumbnails
Contents