Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1961-06-21

í 4 *- 11 -Kőhalmi László? Azt a bizonyos szakadékot, ami fennállt a VB., az apparátus munkája és a Pártbizottság között, én már felszámolva látom. Már az elmúlt évben is felmerült , a Pártbizottság részéről, az, hogy alaposabb tájé­koztatást kérnek, ez már a megvalósulás utján van, illetve volt az I. félévben. Biztosítottnak látja, hogy a Pártbizottság Végrehajtóbizottsága, kollek­­r*' tivan, a Pártbizottsággal egyetemben a kerületi párt-politikát helyesen tudja kialakítani. Az egész Pártbizottság elvi sikon megvitatta a ^árt szövetsé­gi politikáját, innen indult el és aztán ment tovább, a taggyűlésekre, A másik jó oldala a munkának, hogy a napirendi pontok, az anyagok kollektív vélemények alapján születnek, a javaslatok is kollektív javaslatok és egyre inkább kizártak a szubjelctiv vélemények alapján való dönté­sek, Jó, időt álló határozatok születnek, melyek ope­ratív jellegűek. Elvi sikon, hus3zu időre helytálló határozatok születnek, A^pártbizottsági tagok tájékoztqtása mostmár megfele­lő irányban halad, a Pártbizottság tagjai részt is veszenek a kerület Párt-életében, de az elvtársak részéről a Végrehajtóbizottság felé a tájékoztatás _ nem mindenki részéről kielégítő. Ha tájékozódnak is egy-egy alapszervezet munkája felől, ez megmarad az elvtársakba, nem adják tovább tapasztalataikat. Ezen a téren szervezettebbé lehetne tenni a munkát, A párttitkárok képzése nem volt kellő szintű. Meg kell mondani, hogy a párttitkár elvtársak között igen nagy a politikai képzettségi és az általános műveltségi különbség. Ebből a problémából adódóan igen nehéz meg­választani az anyagokat, melyeket titkári értekezlet elé terjesztünk. Egyes elvtársak részére magas volt, mig más elvtársaknak nem volt elég magasszintii a tit­kári értekezletek anyaga, A jövőben olyan megoldást keresünk, hogy szint-különbséggel tartjuk meg a tit­kári értekezleteket, ennek szükségessége ezen a PB ülésen beigazolódást nyert. Lányi Endrét A pártoktatással kapcsolatban, mint hiányosságot veti fel azt, hogy mint szeminárium vezető teljesen magára van hagyatva, semmi féle útmutatást, irányvonalat ne^pi * kap. Igen fontosnak tartja, hogy ideológiai vonalon kerüle­tünkben is előrelépés legyen tapasztalható. Ezen a vo­l — j ________________________________________________________________c____________________________

Next

/
Thumbnails
Contents