Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1961-06-21

''I 3 H ' »- 8 -A maga részéről úgy érzi, hogy ez túl sok feladatot ró a Tanácsra, annál is inkább, mert minden napi­rendi pontnak határozatai is születnek, melyek ha­táridővel vannak ellátva, ami külön feladatot igé­nyel. Kéri, hogy vizsgálják felül, hogy nem lehet­ne-e ebből a teherből valamit levenni! Mezei György; A Beszámölóból hiányolja, hogy a társadalmi munkák végzése során elkövetett hiányosságokról nem beszél. Elmondja, hogy a Párt Végrehajtóbizottság helyes ha­tározatot hozott akkor, amikor úgy határozott, hogy a kerület központjában lévő romos földmövesszövetke­­zeti bolt épületét lebontatja. Azonban a táradalmi munkában lebontott épületnél nem bontás, hanem rom­bolás történt. Ami az épületben még benne van anyag, legalább egy kis családi házat fel lehetne belőle épiteni. Legalább 8-15 ezer darab tégla van eltemet­ve, ami legalább 8-10 ezer forint értéket képvisel. Az épületanyag nagyon drága, egyegy építkezés lebon­tását nagy szakszerűséggel kellene végezni. Ha már a Párt Végrehajtóbizottság ilyen határozatot hozott, akkor a határozatnak a helyes végrehajtását is köve­telje meg! Feltétlenül szakembereket is kellett vol­­/~s na a társadalmi munkások mellett foglalkoztatni az épület lebontása alkalmával. Legalább 30-40 ezer fo­rint értéket dobtunk ki az ablakon ezen építkezés le­bontásának szakszerűtlen vitele miatt. Javasolja, hogy a megadott határidőt halasszák el. Mentsük meg, ami menthető, a 30-40 ezer forintból hozzunk ki legalább 20 ezer forintot. Ez vonatkozik a többi társadalmi munkákra is! Balogh Antalné; Gáspár e'lvtárs kihangsúlyozta a beszámoló politikai, elvi jelentőségét. Részletesen beszélt a lakóbizottaágok munkájáról, szerepéről, annak fontosságáról. Elmondta, hogy a pártszervezetek mindent kövessenek el annak érdeké­ben, hogy közelebb hozzák magukhoz a lakóbizottságo­kat, de ne történjen meg olyan eset, hogy esetleg uta­sításokat, parancsokat adjunk részükre. Itt van a po­litikai, nevelő munkánk jelentősége. A lakóbizottsá­gok jó munkája megmutatkozik a tanácstagi beszámolók alkalmával is, amikor a lakosság részéről igen szép számmal jelennek ott meg. Igen szép munkát végeznek a lakóbizottságok a társadalmi munkák szervezése te-Oi L j

Next

/
Thumbnails
Contents