Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1961-09-18

- 5 -Czender Antal elvtársi Az a véleményem elvtársak, hogy a 3 tagú bizottság jó munkát vég­zett, sokoldalúan vizsgálták meg e kérdést, úgy az apparátus, mint a pártbizottság! tagok oldaláról nézve. így az anyag reális, és jó. Hibájának azt tudnám felvetni, hogy talán egy kicsit dé­delgeti a pártbizottsági tagokat, mert élesebben vetődik fel több elvtárs felelőssége,igy az enyém is. A beszámolóban felvetett problémákat én magara is éreztem, pl. mindig más alapszervezethez k üldtek ki, közben nem értesített az alapszervezet a rendezvé­nyek időpontjáról, bevontak az atheista bizottságba, a pártépitő bizottságba, esetenként brigádvizsgálatokba osztottak be, stb. Ebben a vonatkozásban a beszámoló következetései jók, melynek vég rehajtása biztosíték lesz az elkövetkezendő időre. Az apparátus átszervezésével egyétértek, mely a kádernevelés szem­pontjából nagyon^előönyös, mert az apparátus tagjai mellett nőnek r-v a társadalmi aktivált, melyek a területen igen .hasznosíthatók. így nagyon kövekezetesen lehet végrehajtani azt, hogy ne az apparátus dolgozzon más szervezetek helyett. Balogh Antalné elvtársnő; Mint Pártbizottsági tagot engem a Cipész KTSz-hez osztottak be az elvtársak. Azt lehetne mondani, hogy rendezvényeikre majdnem min­den esetben kimentem, mig egyszer kiderült, hogy Perák elvtárs szintén ehhez a szervezethez van beosztva. Ekkor közösen megegyez­tünk Perák elvtársai, hogy csak én fogok kijárni. Ez ment is egy ideig, mig a KTSz készült a közgyűlésre. Erre a közgyűlésre - is­merve a problémákat - alaposan felkészültem és kimentem. Majd a közgyűlés megkezdésekor felállt Binder elvtárs, és bemutatkozott hogy a kerületi Pártbizottságtői ő a kiküldött. Mondanom sem kell - hogy éreztem magam, főleg akkor amikor az egyik dolgozót - akit bírálni kellett volna, jehova tag stb. - megdicsért. Kérésem az ^ lenne a Pártbizottságtól, hogy ha alapszervezethez osztanak be, az egybe essen nekem a Pártbizottságon tartandó esti inspekcióm­mal - bár úgy tudom, hogy ez már megszűnt. Nem tudom elképzelni azt elvtársak, ha egy pártbizottsági tagot megbíztak munkával, azt ne végezte volna el. Mindenesetre a jövőben a pártbizottsági tagoknak arra kell törekedni, hogy a rájuk bízott feladatokat még jobban, és felelősógteljesebben végezzék el. G L ! I s

Next

/
Thumbnails
Contents