Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1960-12-28
1 j } - IS - '/?'? j Ebben a harcban az értelmiségnek jelentős szerepe van. Értelmiségünk jelentősebbik része azonban még nem marxista, de nem is ellensége a szocializmusnak. Csak egy minimális része áll élesen szemben társadalmunk törekvéseivel. Az értelmiségnek szocializmust épitő társadalmunk jelenlegi szakaszában, a szocializmushoz való viszonya egyre szilárdabb, s ideológiai téren is egyre többen teszik magukévá a marxizmus-leninizmust. Különösen a szocialista társadalmunk két alapvető osztályából származó értelmiségiek. Ez a folyamat az alapvető. Ezt nem látni, s nem venni észre, komoly hiba forrásául szolgálliat az értelmiséggel való kapcsolataikban. Másrészt lebecsülését is jelenti a szocializmus eszméi hatásának. Természetesen az értelmiség fejlődése nem spontánul megy végbe. Őszinte, nyílt oszmei polémiát tesz szükségessé azokkal, az értelmiségnél fokozottabban megtalálható, burzsoá nézetekkel szemben, amelyek az alapvelo folyamat kibontakozását hátráltatják. Tehát az értelmiséggel való szövetség formája és tartalma: egyűUmőködés ...a jMSQfiíaligiaJáiMr • dalom felépítésére a szocializmus minden területén: a termelést, a jcujjurjarradalpm_JMgvgjógitár. sa terén és nyílt eszmei harc az ezt gátló, az értelmiségiek ogy részénél megtalálható tényezőkkel szemben. Az értelmiség nem marxista, de nem is ellenséges jésMveL népen belüli ellentétbe^ tartozik, így az osztályharc módszere, eszköze velük szómben ÜLJi. más, mintha antagonlsztikus ellentmondás állna fenn. Hogy az értelmiség jelentős részével való ellenié! u népen belüli ellentéthez tartozik, az az értelmiségnek társadalmunkban elfoglalt helyéből és szerepéből következik. 2z az ellentét megszűnik, mikor az értelmiség ezen része átnevelődik. Ez a folyamat természetesen nem máról-holnapra következik el. Ez a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet történelmi szakaszának egyik lényeges, megoldható problémája. Nyilvánvaló, hogy a marxista értelmiséggel - leliát az értelmiség e részével - nincs ellentétünk, (Itt jegyezzük meg, hogy a régi és uj értelmiség fogalma, ahogyan mi ezt értettük, nem helyes. Uj értelmiségnek azt kell tekintenünk, aki marxista-leninista világnézetet vall. Az uj értelmiség közé nemcsak a népi demokrácia neveltjeinek egy része, (és nem egésze) hanem azok is ide tartoznak, akik már népi demokráciánk előtt Is az értelmiségi réteghez tartoztak, de az idők folyamán marxistává, szocialistává nevelődtek. A problémák elkerülése végett az a fogalom használat a helyes, hogy marxista értelmiség és nem marxista értelmiség.) A magyar értelmiség dönlő többségének útja rendkívül zegzugos volt. Sok olyan reakciós hatás érte hosszú időn keresztül, amely megnehezítette, hogy zömében a társadalom haladó áramlataihoz csatlakozzon, A magyar társadalom politikai struktúrája gátló tényező volt 1807-től 1945-ig - a forradalmak időszakát kivéve - abban, hogy a néphez u haladást képviselő osztály: a munkásosztály és parasztság osztályharcához, mely egyben hazafias harc is volt, megtalálja az utat. Az értelmiség származása, összetétele is közrejátszott ebben, mert jelentős részben, legalábbis az értelmiség felső rétege, olyan osztályokból jött, melyeknek politikai hagyományai regresszív erőként hatott politikai arculata kialakításában. De ez nem jelentette, hogy a magyar iórtelmisóg <• J