Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1960-12-28
' i i ! /- ,- 2 -líindozok .'.lap jár. az ősz túlyszövétségl politika kialakításit pártunk a követkcaőkbúii jeli'11c meg: /vázlatosan/ a« A kiszákiuányolásmont o s társadalom f o lepi tesőnek előf ölte ug leit mer teremtet tűk, a szocialista tíirsadalmat fel lelie t os fel --oil építeni. 3bbon'a- .történelmi időszakban legközvetlenebb szövetséges a dolgozó parasztság. 3s a gerince es alapja a proletariátus diktatúrájának, kintien más szövetségi kapcsolat csak ezen kérésztől valósítható meg. b« A munkás-páraszt szövetséghez kapcsolódik az értelmiség. 1 kapcsolat a'szocializmus építősének előrehaladásával egyre inkább orősödik. Lehetséges és szükséges is, hogy népünk erőfeszítéseiből értelmiségünk még nagyobb odaadással vegye ki a részét. /'■—n c. Szükségszerűen vannak még hazánkban olyan rétegek, ezekhez tarozik a városi kispolgárság is, melyekkel szemben nem lehet úgy fellépni, mint általában az osztályellonsággol. Lehetőség varh arra, hogy jelentős részüket a szocializmus építésébe bevonjuk, do fel kell lépni a spekulációs ás jogtalan jövedelemszerzési tevékenységek ellen.■Nevelési eszközökkel segitsük'elő a szocialista termelési viszonyra való fokozatos áttérésüket. Szövotségpolitikai elvekből következik még, hogy államunkban a pártfunkciók kivételével bármely közfunkciót botölthotnek a szocialista rendszerhez hó pártonlcivüli dolgozók és mivel a proletárdiktatúra megerősödött nagyobb lehetőség nyilt a volt kizsákmányolok atnovelosorG• , . , . . , , * űz azonban nem jelenti az éberség es a szocialista rendszer védőimének az elhanyagolását. , Pártunk szövetségi politikájának irányelvei párttagságunk és népünk döntő többségének véleményévei találkozott. 3bbon a szövetségi politikában ölt testet nápfrontpolitikánk, melynek célja: a szocializmus ápitéso, a béke, a függetlenség védelme, a prolotárinternacionalizmus crősitéso, a nemzetközi haladé erők támogatása. 3z a politika vezet cl q népi-nemzeti egység megvalósulásához. 3 célok megvalósulása pártunk Központi Bizottsága által irányított kőtfrontos harcon keresztül jut érvényre. Az élet, a gyakorlat vitathatatlanná tette’a politikai irányelvek helyességét, marxista-leninista voltát. A kerület párttagságának többsége az ellenforradalom óta eltelt időben hitet tett az irányelvek támogatása és megvalósítása mellett. 3zt igazolja a konszolidációért való harc, a pártoktatásban váló részvétele, és állásfoglalása, parasztságunk felé való támogató munkája, szövetkezés útjára való vezetése stb. Ugyanakkor megállapítható - mind a pártszervezetekben, mind a pártonlcivüli ok körében elhangzott viták alapján - hogy több helyen nem értik,'vagy nem helyesen értelmezik szövetségi politikánk ógyos elveit. Hibásan, .lyan következtető sokat vonnak le, hogy pártunk szövetségi politikájában liberális opportunista elemek is találhatók. / ° / • V ....... — ' ~~/l---------------------------------- j