Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.22.a/1)

1975-02-08

r­­^ •í i I - vl- 7 -Igen ! Megalkuvás nélküli harcot jelent a munka iránti fortnális­­bürokratikus viszony mindenfajta jelenségével szemben, s a szo­cialista életviteltől idegen életmód és magatartás elleni hatá­rozott fellépést és intézkedéseket. Nem hunyhatunk szemet azelőtt sem, ha bármilyen szintű vezetők megkísérlik, hogy a hatáskörükbe tartozó kérdések megoldásáért nem vállalják a felelősséget, az alól kibújnak, vagy másokra hárítják. A mai életünk, problémáink tapasztalatai alapján megalkotott új szocialista törvényekre szükség van. Szükség van a társadalom központi irányításának fejlesztésére, de együtt a helyi szervek önállóságának és felelősségének növelésével. Ha ez igy van, akkor a legtöbb probléma megoldható huzavona és külön beavatkozás nélkül. Úgy gondoljuk, hogy tömegkapcsolataink szilárdítását, erősítését is elősegíti, ha igy dolgozunk. Szélesebb körben kell felhasz­nálnunk a közvélemény erejét is, a pártellenőrzós jogát is, úgy a gazdasági, mint a kulturális életben, az állami és szövetkeze­ti szektorban is, a hatósági tevékenység felett éppen úgy, mint az élet egyéb területein. r”~' Ülőre nézünk tehát Négy éves tevékenységünk értékelését is akkor végezzük el ered­ményesen, ha leszűrjük a tanulságokat, elemezzük eredményes munkánk tapasztalatait, feltárjuk a fogyatékosságok okait, s megjelöljük további feladatainkat. Azzal zárom bevezetőmet, hogy utalok arra az aktusra, amelyen a pártértekezlet megkezdése előtt egy órával az itt jelenlévők többsége résztvett, a Pesti úti 150 személyes központi óvodánk alapkövének elhelyezésére. Ez az aktus is azt fejezte ki, hogy újat, szebbet, jobbat akarunk az élet minden területén, a gyomot, a törmeléket pedig eltakarítjuk az útból. •A ' KJ • • s

Next

/
Thumbnails
Contents