Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.22.a/1)

1975-02-08

A kerületi Pártbizottság 197*1. május 10.-i ülésén tárgyalta a KB fonti határozatából adódó kerületi feladatokat. Ezen a PB ülésen megfogalmazódott feladatok hüsszabb távon szabták meg a kerületi Pártbizottság és a pártszervezetek feladatait. IS feladatok mégha— tározásia között az állami szintű vezetés fele magasabb követel­ményeket támaszt a kerületi Pártbizottság az állami személyzeti munkában, ez arra ösztönzi és bátorítja a partszervezeteket is, hogy saját munkájukban ugyanezt alkalmazzák. E határozat szelle­mében alakítottuk ki helyi feladatainkat, s arra törekedtünk, hogy a fenti határozat elveit és céljait pártszervezetünk minden tagja — minden vezető — helyesen és pontosan értelmezze. ^ Pártszervezetünk irányitó és ellenőrző tevékenységének fokozódó javulásához az állami személyzeti munka területen hozzájárult az új hatásköri listák elkészítése. Ebben mar további^decentralizá­lást hajtottunk végre, a párt szervezeti felépítésének megfelelő­en. A jelenlegi hatásköri lista alapján a korábbi magas 25-30 fős létszám 10-15 főre csökkent ogy-egy terület vonatkozásában. A beszámolási időszakban a hat skörbe vont vezetőket a hármas követelmény alapján értékeltük és az elkövetkező időszak feladatait r*' az általános alapelvoken túl, konkrétan is meghatároztuk. ^ Mindezek alapján éltünk a felelősségrevonás eszközével, más eset­ben konkrét problémák - magatartási, vezetési - felvetésével, kellő türelmet tanúsítva a bizalom meghagyásával lehetőséget nyújtottunk a megnövekedett feladatokhoz való felnövéshez. ^ Káderpolitikai feladataink végrehajtása során erősítenünk kellett az agitáció szerepét, mert találkoztunk helytelen és téves néze­tekkel is. Mint pl.: , J ~ ,- egyes vezetőink takargatják a meglevő hibákat a partvezetoség előtt. Intézkedés helyett, magyarázni igyekeznek azokat.- A jó kritikai légkör kialakítását akadályozza az a szemlelet, hogy vezetőink egy része a személyük és nem a hibák elleni fellépésnek tekinti a pártszerveet bírálatát.- Hiányos politikai ismereteik miatt egyes vezetők meg nem ala­pozott javaslatot tesznek, vagy ilyen javaslatok végrehajtását ^ - Tapasztalható olyan jelenség, hogy ha a különböző szintű munka­körökre kiválasztott dolgozó előléptetése lassan történik, a környezete úgy tekinti, mintha már alkalmatlan is volna a munka­licitéit időszakban a vezetői munkakörök betöltését gyakorlatilag teljeí egészéin a vállalat belső tartalékaiból valósítottuk meg, ínéc magasabb vezető esetében is. Az előrelépő káderek pótlására kádertartalékok képzésére helyi intézkedéseket tettunk, illetve V Kéveítírv idejére alkalmazható kóderfejlosztési torve készítünk az év során. Ezen belül fokozott mértékben támaszkodunk a fizikai munkás nődolgozókra, és fiatalokra. 4 pártszervezet fokozottan figyelemmel kisen az utanpot a számításba vett dolgozók magatartását, munkáját, képző o * Növeljük velük szemben a politikai követelményeket, hogy felke-SEJS* « feladat végrehajtására^ Gazdasági vehetők korében^^^ erőteljesebben mutatkozik meg - foleb az utouoi i , jog gyakorlása hatáskörén bei,dl.'Tapns.t álatok hosy tőink érv része a döntőssel járó felelősség veget­­élni ezzel a jogával, melyhez kevés ösztönzést is kaptak. A pártvezetés ég a káder- és személyzeti munka megtargyalas^a^^ erre kitért és megfelelő ösztönzést adptt a jogok Wkorlása érdekében. Az eltelt időszaknak megfelelően e féíenyfs kedvez? előrehaladás müat/kozik, melyet a pártszervezet 7^$ *- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents