Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1970-10-10
r n » -10 - 1 A párt- és gazdasági vezetők együttes értekezletén kell e feladat további biztosítását rendezni. Emelni kell a politikai nevelőmunka fő tartalmát, az állomány erkölcsi és politikai szilárdságát, tisztánlátását, hogy maradéktalanul végre tudjuk hajtani a ránk bízott feladatokat. Feladataink meghatározottak, melyeket a Párt-Végrehajtó Bizottság szabott meg részünkre, a Budapesti Parancsnokság intézkedése alapján. E munkánk elvégzéséhez áldozatos, politikailag szilárd, jól képzett munkásőr állományra van szükség. Ennek biztosításához elengedhetetlen a Pártbizottság irányitó- és a pártszervezetek, valamint a gazdasági vezetők segítsége. El kell érni, hogy pártszervezeteink évenként legalább egy esetben foglalkozzanak a munkásörök munkájával, munkájukat tárgyalják meg. Az elvégzett eladatok tükrében, az áldozatos, megfizethetetlen munkát, értékelni és elismerni kell. Az 1971.-es esztendőben kiemelk&ően foglalkozni kell a közelgő 15 éves évfordulóra készülő munkáéőrök munkájának elismerésével, hisz munkájukra, tapasztalatukra továbbra is számitünk. A pártépités területén biztosítani kell a 75 %-os párttagszint tartását, a jól dolgozó, pártmunkájukat becsülettel végző munkásőröket testületi javaslattal kell az alapszervezetek felé párttag-.'elvételre javasolni. El kel. 1 érni, hogy valamennyi munkásor résztvegyen a part, vagy állami oktatás valamely formáján. összegezve, jelenthetem a Tisztelt Pártértekezletnek, hogy munkánkat jól hajtjuk végre, ehhez mérhetetlen segítséget kapunk a Kerületi Pártbizottság irányitó munkáján keresztül s ■ a Végrehajtó Bizottságtól a feladatok mégha tározásakor. Segítenek 3 pártszervezetek ás gazdasági vezetők hozzáállásukkal, melyet igénylünk és ezúton mondunk köszönetét érte. A Pártbizottság jelentését a magam nevében elfogadom és azt a Tisztelt Pártértekezlet elé elfogadásra ajánlom. A A ________________________________________________________ . _ -___________________________________________________________ _