Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1966-10-14
i I | ' i * 1 i A kerületi Tanácsról megállapítható, hogy javult munkakészsége, vezetési szin-Vannak azonban további kötelezettségeink is, melyekre fokozott figyelmet kell vonala. Törvényes működését folyamatosan teljesítette. A tárgyalt napiren -► fordítanunk: a paraszti életet nemcsak elfogadhatóvá, hanem mind szebbé,kuldek kiválasztása megfelelő' gondossággal történt. Rendszeresen tárgyait közturáltabbá, vonzóbbá kell tennünk és az ezekhez szükséges feltételeket to - ségfejlesztési, kulturális, oktatási, közellátási kérdéseket. Ezentúl foglalko -L vább kell javítanunk. Termelőszövetkezeti pártszervezeteinknek többet és bezott néhány olyan alapvető politikai és társadalmi vonatkozású témával is, r hatóbban kell foglalkoznak a nagy számban lévő nem tsz-tag mezőgazdasági mint pl , a szocialista demokrácia szélesítésének elvi- és gyakorlati kérdé -ír ., , , ' ’ sei, a népi nemzeti egység kialakításában való feladataink. [ dolgozókkal. |f Kerületünk értelmiségére is vonatkozik a kongresszusi irányelvek megállapi' , Tanácstagjaink többsége a párt- és a kormány politikájának szellemében fejml tása: -'Értelmiségünk is magáévá tette és munkájával segítette a munkásosz - tette ki tevékenységét, egy kisebb részük - köztük kommunisták is - azon¥ tály politikáját, a szocializmus építését. " ban nem vaSY nem USY vette ki részét a munkából, ahogyan az elvárható | lenne. Ennek fő okát mi a meg nem felelő kiválasztásban látjuk, s ennek tarj[ Alapvető politikai kérdésekben értélmiségünk állásfoglalása egységes, pozitív. nulságát 1967-ben a.z uj tanács megválasztásakor figyelembe kell majd ven-Saját példáján tapasztalta, hogy a szocializmus felépítésében a magasabb poni< f litikai és szakmai felkészültség, az alkotó erő nélkülözhetetlen. Méltányolja pártunk évtizedes értelmiségi politikáját és a bizalomra többsége, bizalommal A kerületi Tanácsnál 12 állandó bizottság, 28 albizottság működik, 374 akválaszol. Világnézeti fejlődésük biztató, átérzik, ho^y tevékenységükben nem tivitetával. E bizottságok nagyrésze tervszerint végezte munkáját. Az állannélkülözhetik a marxizmus-leninizmus tanulmányozását, elsajátítását és igye - dó bizottságok véleménye, részvétele a konkrét ügyekben elősegítette a szakköznek azt munkájukban érvényesíteni. Ennek ellenére az értelmiséget illetőosztályok megalapozottabb döntéseit. A tanácsi munkában dicséretre méltó j en ma még nem beszélhetünk teljes világnézeti egységről. tevékenységet fejtett ki a 313 lakó bizottság, 1113 aktivistával, (lakóbizottsági felelős, lakó bizottsági tag.) í Elsősorban ezekben a körökben lelhető fel a marxizmus-leninizmustól idegen világnézet, a napi politikai kérdésekben a párt álláspontjától eltérő magatar - A Végrehajtó bizottság erősítette az együttműködést a Tanács alá nem ren -[ tás, megnyilvánulás. Kerületi értelmiségünk legszélesebb rétegét a pedagógudelt szervekkel, Így az ügyészséggel, bírósággal, rendőrséggel, a Népi Ek ' sok alkotják. Hivatásszeretetükkel, az oktatási reformban betöltött szerepük - lenőrzéssel, és a tömegszervezetekkel. , kel, a tanulóifjúság nevelésében kifejtett munkájukkal jelentős részük széles A törvényesség, a rend, a pénzügyi fegyelem betartásában komoly segítő -társadalmi megbecsülést vívott ki. „ XT, . ..................... , , társ volt a Népi Ellenőrzési Bizottság. A beszámolási időszakban a kerületi ! Műszaki és agrárértelmiségünk nagy része szintén betölti feladatát a szocia- Népi Ellenőrzési Bizottság tovább javította munkáját. Feladatát alapvetően polizmus építésében. Amit hiányolunk esetenként a kezdeményezés, az újra varzitivan, jól oldotta meg. Ellenőrzésével segítette a párt- és a kormányhatá -^ ló törekvés nem kielégítő. rozatok érvényesülését. Javult a vizsgálatok tartalma és módszere. Jelentő -sen nőtt ellenőreinek száma., - ma már 174 megbízott ellenőr végzi rendsze-Összegezve megállapítható, hogy lakosságunk politikai arculatának fejlődérésén ezt a munkát. t se lépést tartott az országos általános politikai, kulturális fejlődéssel. A Tanács Végrehajtóbizottsága rendszeresen beszámoltatta a kerületünkben í n. * tevékenykedő fővárosi és helyi szolgáltató vállalatokat, szövetkezeteket végzett munkájukról. Ismertette velük a lakosság igényeit, javaslatait, panasza - VÁROSPOLITIKA, A IAKOSSÁG ÉLETKÖRÜLMÉNYEINEK ALAKULÁSA. it és véleményt nyilvánított tevékenységükről, támogatást adott e szerveknek- a lehetőségeken belül - a jobb munkafeltételek biztosításához. Az elmúlt években kerületünkben is tovább erősödött a szocialista demokrá -.............. __ , , , L1 , ,, , .... , . Tovább fejlődött az apparátus munka-szinvonala, javult személyi összetétele, cia, megélénkült a kozelet. fokozódott a dolgozok erdeklodese a kozugyek í-5. ' ránt, s aktivitásuk is a teendők megoldásában. 4. p.j i r«> a t ............. — inininiiniüiüinmi laiwii «■" ~ mmmHmmmmBmmmmnmrr--------------nrrmMBiiwMiiiira---------------------------------I • -i. ___ _. S