Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.22.a/1)

1959-10-11

j I 5 -17- 60. A Mleoupln ts3.-be Hajnal László alvtáre, a Kossuth tea.-be ,ibor Béla elvtárs. Mindhárom tea. elnök nagyon komoly munkát fejt ki óv, ered­ményesen dolgoznak a tsz.-ok felvirágoztatásáért • Kos sünét munka- , jükért* Reméljük nem bízzák el agukat,bár itt is vannak jelek orré. gseiikivül a tsz.-kot megerősítettük 3 szakemberrel, akiknek munkája 6 a laton nagyban hozzájárul a tsz.-ok gazdasági konszolidációjához. Többet foglalkoztunk a kormtnictákkal, melynek eredmény©kópén esek a , pártszervezetek. is, kezdik betölteni a termelést ellenőrző esoreptlkot • ' Időközben a K.B. határozata alapján a X.kér. Pártbizottság 3 üzeme Sör syár, Konzervgyár őc a Radiátor gyár vállalta q. patronáss munkát a korliletünkben léyő liánon ternelőszövetkeaetben.lolitikailag és gaz­­, daságilag egyaránt. Ezúton mondok köszönetét a ::.ker.Pártbizottság és a három üzen vezo­­tőjének, ©Igazéinak, mert fáradhatatlan munkájukkal nagymértekben lendítették, előre úgy politikailag,mint Gazdaságilag térnélőazövét­ke sete inkát. Köszönetét kell még mondani az ügye a ült Vigy imüvöfcnok le, aki ez int ón patronálja a Kossuth termelőszövetkezetet• rindöEek os természetesen elsősorban a tsz. dolgozók lelkesedése, jövő­be vetett hite, bizakodása és ragaszkodásuk u termelőszövetkezethez kezdi érlelni a jövő gyümölcsét. ’ annak az alábbi kézzelfogható mutatói vannak: , ... , Termésátlagok terén; 1950-ban. 1959-ben egy óui, pár. 195 9-b . /-n búza: 8.4-9 q. 11.9 q, 9.5 q. ő .árpái 11.23 ", 14-.3 q, 11.5 q. zab 9.9 q. 9.9 q. 0.5 q, Javult a kertészet munkája, csak a .Dézsa ős Kies úrin kertészetéből Too.831 Ffc.-ot jövedelmeztek, ami 4-6.619 Pt-al több mint 1958-ban. Ugyancsak megjavult a fejéri átlag és az állattenyésztésből csér mázé jövedelem is. A bevételi ős kiadási tervek jól alakulnak. Mindez lehetővé tette, hogy az államnak is több mint másfélmillió ft« hiteit tudunk visszafizetni.Ebből egyedül a Micsurin tsz.közel l.ooo.ooo Ft.-ot. Minden erőfeszítést most arra kell irányítani, hogy az.őszi mezőgazda­sági munkák időben és jé minőségben.legyenek.clvégezve. 1./ Hátra van még 16o lűi.elvetése. Úgy kell mozgási tani a termelőszövetkezeteit párt-és gazdasági vezetőinek hogy okt. 31-ig a vetést legkésőbb befejezzék. ! j •? 9v; <5

Next

/
Thumbnails
Contents