Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1959-10-11
í ... J i « 2 - 5 0 S í Est a helyzetet ismerte föl Eisenhauer amikor Hruscsov elvtársat meghívta az Egyesült államokba, ahol közös nyilatkozatban foglaltak állást a vitatott kérdésok békés ás nem erőszakos intézkedések utján való megoldásra. Körűiét ütik minden becsületes dolgozója Helyesli ezt a nyilatkozatot. Tudja, hogy ez a bók«3zeretó politika újabb és újabb győzelmet arat majd, mórt ez a politika a népek politikája, mert ez mellett van az igazság, de az erő ig. Kedves Blvtársak! Ilyen körülmények között ültünk ma itt Össze tárgyalni Pártunk VII. Kongresszusa előtt, hogy gzámot vessünk azzal, hogy mit végeztünk a kerületben az elmúlt két ás félév alatt. pártunk Kongresszusa nagy jelentőségű, nemcsak a magyar, de az egész nemzetközi munkásmozgalom fontos eseménye lösz. A Magyar Szocialista Munkáspárt, marxista-leninista kommunista párt, a munkásosztály élcsapata, az egész dolgozó nép egyedüli vezető, kormányzó pártjaként fogja meghatározni dolgozó népünk jövőjét. pártunk negyvenesztendőn keresztül * magaköré tömörítve a munkásosztály dolgozó parasztság, az értelmiség legjobbjait - küzdött a szebb, jobb világ megteremtéséért. Harcainak olyan állomásai voltak, mint a fiioső Tanács Köztársaság. A Horthy rendszer az imperialisták segítségével megtudta ugyan dönteni a fiatal Tanácsköztársaságot, dán nem tudta megtörni o kommunisták erejét, akik dacolva minden veszéllyel küzdöttek a dolgozók kenyeréért ás jogaiért, a társadalmi haladásért, a nemzeti függetlenségért. Hem volt hiába való küzdelmük. A második világháború után a Szovjetunió harcai eredményoképen a párt vezetésével hozzáláttunk a proletárhatalom megteremtéséhez, a szocializmus építéséhez. Hüvid idő alatt iparilag elmaradott agrár országból erős iparilag fejlett országgá lettünk. pártunk eredményekben gazdag munkája nem volt hibáktól mentes. Eluralkodott a személyi kultusz. Mindennek következni;ínye volt, hogy Rákosi Mátyás és szűk csoportja megsértette a Pártéijt lenini normáit. Gazdasági és kulturális életben eltorzulás következett b®, súlyosan megsértet tók a törvényességet. Mindezzel komoly károkat okoztak a szocializmus ügyinek. A nemzetközi imperializmus kihasználva a hibákat