Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.21.a/10)
1989-05-16
Mindkét elgondolásnál elsősorban a lakóterületen élő párttagokat kell ismerni. Javasoljuk, hogy a területen lévő párttagok névsorát a lakókörzeti pártvezetőség is a kerületi HNF titkára kapja meg. Szükségesnek tartjuk a politikai munkában résztvevő és a lakóterületeken megjelenő szervek /HNF, KISZ, Vöröskereszt stb./ helyének, szerepének pontos kijelölését. A párt és a népfront, munkáját szinkronba kell hozni úgy, hogy egymást segitő tevékenységet végezzenek. Szükségesnek tartjuk az ujonan megalakult egyesületekhez való viszony rendezését, a velük való kapcsolattartás meghatározását. Egyértelmű vélemény volt a tekintetben, hogy alapvetően azt kell kimondani, hogy a párttagoknak az elkövetkezendő időkben többet kell vállalniuk a lakóterületeken és a munkahelyükön egyaránt. Az is megfogalmazódott, hogy a kerületi pártbizottság az országos feladatokon túl napi kérdéssel is foglalkozzon és ennek végrehajtásában jobban támaszkodjon a helyi párt alapszervezetekre. Napi feladatok kijelölése és végrehajtása szükséges ahhoz, hogy érezhetővé váljék a párt lakóterületi jelenléte . A fentiekre tekintettel a lakóterületi politikai munka korszerüsitése tárgyában az alábbi javaslatokat tesszük: A lakóterületen politikai, kulturális bázisokat kell. létrehozni, melynek tárgyi feltételeit biztosítani kell. Ehhez kapcsolódóan át kell tekinteni a fenntartással járó pénzügyi terheket, ezek biztosításának lehetőségét.-tagdijakat helyben lehessen felhasználni.-bürokratikus elemeket ki kell iktatni. /Itt a PB épületének felhasználásban is változtatás szükséges./-Át kell tekinteni és meghatározni a Hazafias Népfront helyi politikájának irányát.-Megvitatásra jevasoljuk a lakóhely és a munkahely kettéválasztását a párttagság tekintetében alternatív javaslatként.-Javasoljuk bizonyos pártfeladatok lakóterületen történő végrehajtását.-Javasoljuk, hogy az apparátusi iskolai pártalapszervezetek szűnjenek meg és a tagok a lakóterületi alapszervezetekhez csatlakozzanak. I í' L J __________________________________________________________________________________________________________________________ r n _ 4 ...