Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.21.a/10)
1989-05-16
r n-3-Egy-egy alapszervezet taglétszáma 50-110 fő között van. A taglétszám mintegy 1/4 része egészségi állapota miatt a munkavégzés alól felmentett. A lakóterületi-körzeti pár talapszervezetek tagságának döntő többsége nyugdíjas, átlagéletkoruk évről-évre magasabb, munkaképességük pedig•csökkenő. A lakóterületi pártszervezetek személyi, tárgyi, működési feltételei sok problémával terheltek Pl. - a körzeti párthelyiségek túlzottan zártak,- az aktiv dolgozó párttagok jelentős része elzárkódik a lakóterületen végzendő pártmunkától,- krónikus a "káderhiány" stb. A helyzet megoldására a kerületben két lehetőséget vizsgáltunk meg: 1. Felmerült egy Lakóterületi Pártbizottság létrehozásának gondolata, amely- összefogná a 12 körzeti pártszervezet munkáját- közvetlenül irányítaná az e körben sajátosan megvalósuló politikai munkát- esetleg az országgyűlési választókörzetek felépítéséhez igazodna. Ebben az elképzelésben döntő szerepet játszik a tárgyi feltételek biztosítása, amelynek keretében át kellene gondolni a pártházak, mint politikai centrumok szerepét. /A közösségi házak mintájára itt lehetne működtetni a lakóterületi PB-t, az ifjúsági szervezetet és a közművelődési hálózatot egyaránt./ i) Ez az elképzel.és döntően arra épülne, hogy a munkahely és a lakóterület a politikai munka szempontjából kettéválik, a párttagság pedig választhatna, hogy a lakóterületen, vagy a munkahelyén végez-e pártmunkát? VO L j