Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.21.a/10)
1986-09-24
Úttörőelnökség tagjai és az Úttörőhöz állandó és alkalmi segitői. Azért szükséges ekkora apparátus mozgósitása, mert Budapest különböző kerületeiből özönlenek a csoportok /és családok/, hogy a kitűzött táv megtétele közben - 8-lo állomáson áthaladva - szórakoztató szellemi- ügyességi feladatot is megoldjanak kisebbnagyobb ajándékok és emlékek megszerzésével. Az ötletet azóta sokan átvették, vannak immár rendszeresen visszatérő túrázóink. A résztvettek száma elérte ill. meghaladta a 2ooo-et, és ez nem csekély siker számunkra! Emelett rendszeresek a kerületi méretben meghirdetett túráink is /változó létszámmal: 5 - 69-ig terjedt a résztvevők száma idén/. ^ A gyermekprogramok mellett az ifjúsági és felnőtt korosztály is talál elfoglaltságot az Uttörőházban. Mivel az intézményünkben folyik az ifik képzése, létrehoztuk az IFI-Klubot. Azok a fiatalok, akik szabad idejükből jelentős menynyiséget szánnak az úttörőkkel és kisdobosokkal kapcsolatos feladataik megoldására, megérdemlik, hogy megkülönböztetett figyelmet élvezzenek. Ezért havonta "zárt körben" beszélgetnek, játszanak, vitatkoznak és szórakoznak, emellett minden őket érdeklő rendezvényünkön szeretettel látjuk őket, alkalmanként külön kérjük is segitő közreműködésüket. Az előzőekben szó esett a fiatalok és a felnőttek részvételéről szakköreinkben, emellett rétegprogramok alkalmával is felkeresik ^ az Uttörőházat. 3ó alkalomként adódik a sok évre visszatekintő Pályaválasztási Hét néhány eseménye: a szülői anként és fórum, az egyes ünnepélyes alkalmak, a fellépések előkészületei, a kirándulások, a közös játék lehetőségei stb. Az Uttörőházban helyet kapott a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja is. Számukra /4o - 80 fő alkalmanként/ nem csupán a kulturált együttlét lehetőségét teremtettük meg, hanem rendszeresen biztosítunk programokat is összejöveteleikre: filmvetítések, műsoros előadások /pl.Benkő Péter/ élménybeszámolók diavetítéssel, videózás stb. p _________________________________________________________________________________________.______________________