Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.21.a/9)
1980-10-13
I— ’u T Jelentős hatással volt, a szervezet további fejlődésére a KISZ IX. kongresszusa, amely az eredmények értékelése mellett, meghatározta, az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatait is. Idézem: •'Továbbfejlesztjük az IG-t. Az ifjugárdisták legyenek képesek - a dolgozók, más önkéntes osztagaival együtt - - részt venni szocialista rendünk belső védelmében, az állampolgári fegyelem, a közbiztonság erősitésében! Említést érdemel, még az a tény is, hogy ekkor került sor a Szervezeti Szabályzat módosítására is!" IG tevékenysége A Működési Szabályzat kimondja: Az Ifjú Gárda minden szinten a KISZ politikai irányításával működik. A honvédelmi nevelő és felkészítő munkáját a fegyveres erők és testületek, a rendészeti szervek, valamint a Magyar Honvédelmi Szövetség segítségével és támogatásával végzi. Az, alegységek, havonta 2-4 alkalommal tartják összejöveteleiket, foglalkozásaikat. Az általános képzésen belül, politikai és honvédelmi ismereteket, valamint a sajátosságokaak megfelelő szak- O képzést és alaki kiképzést kapnak a szervezet tagjai. A tanulás mellett, természetesen megfelelő helyet kapott a szórakozás is! Az IG . tagjai lehetnek, mindazok a 14-18 éves fiatalok, akik vállalják, hogy a Működési Szabályzatban leírtaknak eleget tesznek. Tagdíj’ nincs. Az anyagi-technikai eszközökről az irányitó KISZ Bizottság gondoskodik. Ezen, általános rész ismertetése után, rátérek f a XVI. kerület helyzetének és sajátosságainak ismerteté' sere. XVI. kér, helyzet: Bár Írásos anyagot a régmúltra vonatkozóan nem találtam /hiszen ez nem is volt cél/, de az anyag elkészítése folyamán, a véletlen összehozott olyan elvtársakkal, akik a "hőskorban" kerületünkben, is aktiv résztvevői voltak az Ifjú Gárda kezdeti tevékenységének, ________________________3 ______________________ L -»