Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.21.a/9)
1975 / dátum nélkül
íj-----' fVÍj—J 2./ A vállalatnál dolgozó párttagok körzeti munkája a fentiekben felsoroltakkal kapcsolatban adódik. Mind a pártszervezet, mind az egyes párttagok lakóterületi politikai munkáját általában az jellemzi, hogy az többnyire felkérésre, külső kezdeményezésre történik és eseti, tehát nem rendszeres* A kezdeménye^ zés és felkérés tekintetében is főként a személyi ismeretség és nem a szervezeti, képviseleti intézkedés dominál* Hozzá kell ebhez tenni azt-is, hogy az üzemi pártszervezetek rendeltetésszerű tevékenysége közben legtöbb helyen az ilyen munka regisztrálása még hiányzik, így a körzeti munkába bekapcsolódott párttagok,, lakóbizottsági - és' tanácstagok pontos számát tulajdonképpen vállára lati szinten sem ismerjük. Úgy tervezzük, hogy a tagkönyvcsere előkészítése során lebonyolítandó egyéni beszélgetéseket az ilyen jellegű pártmunka és feladatvállalás nyilvántartásának alapszervenkénti rendezésére is felhasználjuk, i ! I A helyzet felmérését csak bonyolultabbá teszi, hogy az üzem dolgozóinak mintegy 4o fa-a vidékről bejáró, körülbelül további J>o %-a. a főváros más területein lakik és csak a hátralévő Jo f> lakóhelye tehető a XVI, kerület területére. Bár pontos adatokat ez alkalommal nem számoltunk, de megítélésünk szerint hasonlóan alakulhat a párttagság lakóhely szerinti összetétele is. Jelenleg a XVI, kerületen belüli lakóterületen : körzetekben, lakóibizottságokban, tanácstagként és népi ellenőrként - 46 személy rendszeres működéséről tudunk. Meggyőződésünk azonban, hogy. ez nem a teljes ilyen munkával megbízott, ill. választott pártmunkások körét felölelő számadat, ;>,/ Pártszervezetünknél a régi párttagokkal rendszeresen foglalkozunk. Időről - időre az alapszervek és a pártbizottság is rendszeresen összehívja őket, s ilyenkor mód nyílik véleményük kikérésére és meghallgatására, problémáik felderítésére és ezt követően orvoslására. A régi párttagok pártszervezettől való elkerülésének szinte egyetlen oka és módja a nyugdíjba vonulás* Az elkövetkező öt évben a jelenlegi párttagok nyugdíjazása a következő ütemben válik aktuálissá: 1976 _L1977 1978 1979 198o Összesen] ffi 7 4 7 J 12 16 46 nő 5 6 5 2 7 25 osszo j 12 ; lo 12 14 23 71 Az 5 év alatt nyugdíjba kerülő párttagok között 1945 előtti párttagsággal rendelkező személy nincs, 1945-ös párttag közülük összesen : 6 fő, . / , Új L _J