Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.21.a/9)

1974-04-12

r ”- lo -Igen csekély a határozatok végrehajtásának elmulasztása miatt kiszabott pótbüntetések számai ilyen az utolsó három óv adatait tekintve mindössze 1972-ben fordult elő 1 főnél. Úgy gondoljuk azonban, hogy pártszervezeteink e tekln­: tetben elnézőek és a szükségesnél ritkábban nyúlnak a fegyelmi felelősségrevonás eszközéhez. A határozatokkal /S szembeni közömbösséget, a cinizmust, a párthatározatok lebecsülését sok helyen nem tekintik bűnnek, vétségnek. Ugyanakkor maga a párttagság is észrevételezi, hogy van­nak akik sok energiát forditanak arra, hogy megmia&paráz­­zák miért nem lehet végrehajtani egy-egy határozatot, ahelyett, hogy a megoldást keresnék. Ezzel gyengítik a pórt cselekvési egységét, akadályozzák az elvek megvaló­sulását, veszélyeztetik az eredményeket. Ezért nem néz­­hetők el az ilyen vétségek. A párt világnézetével összefüggő pártfegyelmi vétségeket vallásos tevékenység miatt szabták ki, rendkívül kis számban. /1971* 1» 1972* - \ 1972* 1 főnél./ Emellett meg kell jegyezni, hogy számos helyen nagy bizonytalanság van a vallásos külsőségek igénybevétele, vagy azokon való megjelenés /egyházi szertartások, családi események egy­házi szolgáltatásai# megítélése, minősítése tekintetében, j A pártszervezetek egy részében nagy kárt okoz a rágal­mazás, az intrika. Uem volt véletlen, hogy 1972. tavaszán a Pol. Biz. ós a KEB levélben fordult a pártszervezetek­hez, hogy következetesen harcoljanak az ilyen jelenségek ellen a párt tisztasága, a párttagok védelme érdekében. Ezt követően érezhetően megélénkült az ilyen vétségek felfedese és büntetése - 1972-ben ilyen ok miatt 2 párt­­büntetést szabtak ki - azonban az elmúlt évben /mint 1971-ben is/ újra csalc nem volt ilyen vétséggel kapcso­latos felelőssógrevonás.

Next

/
Thumbnails
Contents