Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/8)
1985-05-23
f '- 1- 4 -Az alakuló ülés dönt a SZMSZ tervezet elfogadásáról, valamint az igazgatói funkcióval kapcsolatos kérdésekről (megerősítés, vagy nem megerősítés). Az igazgatói funkcióval kapcsolatos kérdésekben a párt-, szakszervezet előzetesen véleményt formál, és új igazgató beállítása esetén résztvesz a pályázatok elbírálásában. Az új vállalatirányítási formákra történő átalakulás az új vezető szervek megalakulásáig, illetve az igazgató megválasztásá✓~s ig tart. Az átalakulás egész folyamatának szervezésére, segítésére a párt- és szakszervezeti testületek megtárgyalták feladataikat és kidolgozták a végrehajtási ütemterveiket. Az új irányítási formára való áttérés után testületi ülésen tárgyalni fogjuk az új vállalatirányítási forma bevezetésének tapasztalatait és figyelemmel kisérjük, hogy az irányitó testületbe választott tagok tevékenységéről a dolgozók megfelelő tájékoztatást kapjanak. líellékelvej^ Előkészítő Bizottság munkaprogramja i^~\ Budapest, 1985. április 18. I ' f (X htLl-Lcl Árendás Lászlóné VSZB titkár v. Előkészítő. Bizottság vezetője