Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.21.a/6)

1960-10-25

melyet a szovjet nép adott számunkra továbbra is megtartsuk és minden erőnkkel azon legyünk, hogy elkerüljük a háborút. Mindezt szorgalmunkkal, kitartó hazafias politikai munkánk­kal tudjuk erősíteni. Még egyszer november 7, megünneplésével kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy kerületünkben nagyobb ünnepséget az Ikarusgyár kultur otthonában fogunk rendezni, ahol színvonalas szovjet és magyar kultur műsorral míyitsük el a szovjet - magyar barátság megünneplését. A másik amit- szeret­nék az elvtársaknak mondani, hogy ha bármilyen összejövetelt, vagy ünnepséget rendeznek, és arra szovjet elvtársakat akarnak meghívni elsősorban a Pártbizottságnak az engedélyezését kell kérni, mert nem szabad a Budapesti Központi Bizottság bele­­egyezésenélkül a szovjet elvtársakat meghivni bár milyen rendezvényre• Hasenegger elvtársnő bejelenti, hogy október 30-án a Hősök terén szobor avatást rendeznek melyre kéri az elvt.érsakat, hogy akik ráérnek azok tegyék tiszteletüket r-v és délelőtt 10 órakor menjenek el erre a szobor avató ünnepségre. gyülekező a köztársaság téren lesz ahol a Pirityi elvtársnő vezetésével fognak felvonulni az olvtársak a Hősök terére. Minden egyes üzemből Írják össze ezeknek az elvtársaknak a névsorát, hogy még is tudjuk, hogy kik is azok akik eltudnak menni. Kérdések: Seres elvtárs: kérdezi, hogy szükséges e minden üzletben politikai kirakatokat rendezni. Karádi elvtárs: Kéri az elvtársakat, hogy aki a koszorúzásra virágot akar rendelni az már is jelentkezzék náluk. Szabadi elvtárs: Megemlíti az elvtársaknak, hogy az előadást szerényen takarékosan kell megoldani, megrendezni. A titkári tan- O folyam tematikájával kapcsolatban szeretne még szólni egy pár szót, mindenki komolyan készüljön fel, néhány szóvei fel­­vetti ennek fontosságát .Úgy gondolom, hogy helyes lesz, ha egyszer egy hónapban itt nálunk tanulni fognak és kapnak megfelelő tájékoztatásokat az elvtársak. első foglalkozás november 8-án reggel 8 órakor kezdődik, ez a pedagógus titkár elvtársakra is vonatkozik. Szőke elvt.irsnő: Kéri a titkár elvtársakat, hogy segítsék munkájában a véradással kapcsolatban. ) Szabadi elvtárs '• Kéri az elvtársakat, hogy a választásra megfelelő módon kelő képen készüljenek fel. > Kmf • -yfa-c-^cZiyj-v/C •<_ ^ Szabadi J-stv in Jegyzőkönyv vezető: MSZMP.XVI.kér. PB. titkár li. Millinghoffer Sundorné ___________________________ __ Lf i ' 3 - I

Next

/
Thumbnails
Contents