Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.21.a/6)

1958-02-18

r " »>i lajűonképen alapja az ellenforradalomnak. Ez az álláspont nem helyes. A XX. kongresszus feltárta a hibákat. A baj, hogy rosszul értelmezték. Vél e menye szerint a hazatérő elvtársak akarva, akaratlanul csoportot ala­kítanak ki maguk kőiül. Ezután szóvá teszi és a kerület segítségét kéri ahhoz, hogy ne engedjenek, külföldre, lipcsei vásárra olyan embert, aki aktiv támogatója volt a munkástanácsnak, 3 aki ellen a párttagság tiltakozik. Németh et.: /Sashalom, terület/ Hozzászólását azzal kezdi, hogy álljon elő az, aki nem követett el még hibát. így ezek a vezető elvtársak is elkövettél' Az elméletet rosszul alkalmazták'a gyakorlatban. A felsőbb szervek nem véletlenül hozták t határozatot. Mi teljesen tisztán csak akkor tudnánk látni e kérdésben, ha a kérdés mindkét oldalát ismernénk. A KB. termé­szetesen birtokában van ennek, minket pedig kötelez a demokratikus Cent­ral i zmus. Nyilvánvaló, hogy a'határozattal szemben a vélemények különbözőek. íz azonban párton belüli probléma. Kifelé a párttagságnak egységesen kell fellépni, mert ellenkező esetben lehetőséget adunk az ellenségnél , hogy sorainkat megbontsa. .Pölbakéiné et.: Egyetért a határozattal. Kifogásolja, hogy dr. Papp Endré­­né, aki az ellenforradalom idején kiadta a Tanács kommunistáinak névsorát, jelenleg is párttag még, s a közéletben is szerepel. Csonka et. : utal Kiss Károly et.-nak a közelmúltban megjelent cikkére. Igen sok tennivalónk van, s e cikk élesen rá világit erre. A maga részé­ről várta, hogy e cikk után a kerület intézkedni fog. Alapszervében /ahol ő párttitkár/ zömében műszaki és adminisztrativ be­osztású dolgozók vannak. Részéről komoly probléma, hogyan férkőzzön hoz­zájuk. Ezeknek az embereknek nagyrésze ugyanis elzárkózik politikai kér­dések elől* Jelszavuk, hogy ne politizáljanak, csakis szakmai kérdi sekkel foglalkozzanak /E megállapítása a pártonkivüliekrevonatkozik/ Kifogásolja a tartalékos tisztek felülvizsgálatánál egyes esetekben meg­mutatkozó liberalizmust. Több esetben tartalékos állományban tartanak volt Horthy tiszteket olyan cimen, hogy "szakemberek11. Kéri vizsgálják meg e kérdést közelebbről az illetékesek. % Bechler et.: Egyetért a határozattal. Feltétlen szükség volt ennek meg­hozataléra, mert ezek az elvtársak súlyos helyzetbe hozták a pártot. Fel kell készülnünk arra, hogy az ellenség megnyargalja az előállott helyzetet. Éppen ezért egységesen kell állást foglalnunk. Méhes et.: A KB. levele kettős feladatot tűz elénk: egyfelől a régi veze­­tők ügyét zárja le, másfelől erőteljesebb harcot indit a pártéletben. A jelenlévő elvtársak nagyon határozcbtan foglaltak állást a határozat mellett. Azonban hangzott el olyan felszólalás is, hogy egy kissé a biza­lom alapján ért egyet a határozattal. A vezető szervek azt szeretnék el­érni, hogy a párttagság tudatosan értsen egyet a határozattal. Nem volna helyes visszatérni azokhoz az időkhöz, amikor a felsőbb pártszervek nem voltak meggyőződve egy-egy kérdés helyességéről. Ma a párt minden eszközt megragad arra, hogy elsősorban a párttagokat, s rajta keresztül a tömege­ket meggyőzze egy -egy határozat helyességéről, A régi pártvezetés f&ett az Ítéletet a történelem mondotta ki. Amikor a párt újjászervezéséről volt szó, akkor nagyon fontos volt az, hogy milyen alapon történik ez. Meg kellett adni az ellenforradalom értékelését. A KV. ezzel kapcsolatos álláspontját hosszú viták során alakította ki. Ennek so­rán a régi vezetők személyére vonatkozóan már az elmúlt év februárjában hozott ki a K3. határozatot. így időrendben kellett az eseményeket magyar­k • I A..,/-. ’ I ■ • ..- -r­­---—---— ""

Next

/
Thumbnails
Contents