Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1985-04-10
r ~i- 3 -Fontos tapasztalat, hogy azokon a helyeken, ahol a VGM-ek megalakítását C3ak később kezdték támogatni és a szakmai feltételek lehetővé tették,gombamódra alakultak külső GM-ek. Van olyan hely, ahol szinte a műszaki gárda többsége külső GM-ben dolgozik, sőt nem egy esetben a vállalati főfoglalkozását faladva főállásban végzi munkaközösségi tevékeny-% ségét. Ez néhány esetben versenyszituációt is eredményezett korábbi munkahelyének tevékenységével /magával vitte a vállalatnál szerzett tudását/. j! 2./ A VGM-ek tevékenységének megítélése ! A VGM-ek tevékenységét a pártszervezetek összességükben pozitívan értékelték. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a megítélésben jelentős szóródások tapasztalhatók. A szóródás arra utal, hogy a VGM-ek tevékenységének azok hasznosságának mérésére még nem alakultak ki általában elfogadott módszerek. Szert fordul elő, hogy az értékelés két végleteként pl. az I&ARUS-ban egységnyi VGM költség hat egységnyi nyereség többletet, 6/1-es arányt mutat, ugyanakkor az EMG-ben ugyanez az arány 0,62/1! Az a valószínű, hogy a hasznosság megállapításéban ma aég sok a szubjektív elem. Érdekes tapasztalatot hozott a VGM-ek belső munkaszervezési gyakorlata. Itt határozott előnyt jelentett a munka legcélszerűbb elvégzésének saját maguk által ki -. és megtalált módia. Vezetési, munkaszervezési tapasztalatuk tudományos alaposságú elemzést . ' i is megerne. óh ■ I