Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1984-07-18
r n- 2 -1./ napi rend Tájékoztató az 1984. I. félévi tagfelvételek alakulásáról: Rúzsbatczki elvtárs: A Budapesti Pártbizottság véleményét tolmácsolva elmondta, hogy a XVI. kerületben a tagfelvételi munka tiszteletreméltó, eredményes. Két évre visszamenően is ez a vélemény. Az erőfeszítések eredményei megmutatkoznak, a kerület példázza, ha gondot fordítunk egy munkára a nehézségek ellenére is meg van az eredmény. Az első féléves 50 ;a-os munkás arány lehetne jobb. Kevés a 35,4 ,j~os 30 éven aluliak aránya, ebben jó lenne előre jutni. Kámánnét, mint tagnyilvántartót munkájáért részesítsük dicséretben, a tagnyilvántartók között előkelő helyet foelal el. A jhozzaszól(3k /Kovács György, Vaszkó Imrénó, Szőke Mátyás, Todika László/ elmondták igyekeznek az ütemességet tartani. Az Ikarusban jelenleg a munkásarány 58,4 %, de még hátra van 15 munkás felvétel. A VB tagok a tájékoztatót alaposnál; tartva örömüket fejezték ki, hogy a Budapesti Pártbizottság látja, hogy e munka ezen területe erős és biztos terület, ebben a VB munkáján kívül Kámánnó munkája is benne van. A statisztikában még nem szerepel az a 4 diák felvétel, ami még javitani fogja a 30 éven aluliak arányát, A VB büszke arra, hogy két olyan terület van egyik a gazdasági munka, másik a pártépitós, ami jól megy, A munka jellege is olyan ami kézzel fogható., nem úgy mint a pártoktatás, ami nem mérhető mindjárt. Szóltak arról is a VB tagjai, hogy nem elég felvenni az új tagokat, később is törődni kell velük. Savasolták, hogy idős tapasztalt elvtársak foglalkozzanak velük. Áttörés van a nők vonalán, ma csupa női felvétel jön a VB elé, ezt üdvözölni kell. Ügyelni kell az értelmiségiekre, mert sok téves nézettel leltet találkozni a körükben. Savaslat született, hogy a tájékoztató kerüljön ismertetésre titkári értekezleten és, hogy a jó eredményeket elérő alapszervek munkáját ki kell emelni. Apparátus értekezleten is kerüljön ismertetésre az anyag. Vizsgálni kell, hogy az átfutási időt hogyan lehetne lecsökkenteni, A/'"' /) __ ___ _ ____ __