Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1984-05-09
r n- 10 -1981-84 között beindult és jelentős fejlődést ért el a vállalati szocialista brigádmozgalom. 1984-ben 7 szocialista brigádunk működik több mint 70 fővel, ami a vállalati létszámnak több mint 60%-a. Kapcsolat és együttműködés az alapitó vállalatokkal A vállalat konkrét felügyeletét és ellenőrzését az Igazgató Tanács gyakorolja. Üléseit általában igény szerint, de éves szinten min. 4-5 alkalommal tartja. Problémát jelent, hogy a társulási szerződés értelmében az Igazgató Tanácsnak az EGÁL igazgatója nem tagja, csak tanácskozási joggal vesz részt, igy az Igazgató Tanácsnak 2 tagja van. Minden Igazgató Tanácsülésen a szakemberek bovonása megtörténik. Az Igazgató Tanács határozatait az Ügyvezetőségi ülés szervezi és koordinálja. Az ügyvezetőségi ülések rendszeresen kéthetente vannak megtartva. Fenti hivatalos kapcsolaton túlmenően rendkivül szoros és jó az együttműködés az EGYT műszaki igazgatás, gazdasági igazgatás részéről, valamint a termelési főosztály, beruházási főosztály, munkaügyi főosztály, személyzeti főosztály, anyagforgalmi és MEO főosztályok részéről. Ez a kapcsolat a hivatalos kapcsolaton túlmenően rendszeres és sokszor helyszínen jelentkező segítségnyújtásban nyilvánul meg. A REANAL részéről korántsem ilyen kedvező a kép. Ez összefüggésben van azzal, hogy a REANAL dolgozói és vezetői részéről eleve bizalmatlanság nyilvánult meg az EGÁL tevékenységével kapcsolatban. Tovább rontotta a helyzetet az EGÁL 1982.évi eredménytelen tevékenysége, valamint az ezzel kapcsolatosan kialakult helyzet (veszteség megtérítés, stb.). Ennek megfelelően a REANAL és EGÁL szervezetei között csak hivatalos formában jött létre kapcsolat. Meg kell emlitsük a Számviteli főosztályt, akik rendkivül segítőkészek, valamint a Beruházási főosztállyal kialakult jó kapcsolatot. 1 t _______________________________________________________________________________________________________________