Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1984-05-09

| i * iívmm jjÉjjjlfc í , í A vállalat munkaerő forgalmának és bérfejlesztésének adatait az 6. sz. melléklet tartalmazza. Egyik legfontosabb és legnehezebben teljesíthető elképzelésünk az, hogy az iparágra jellemző csökkenő létszám mellett kell nö­vekvő munkaerőigényre épülő fejlesztési tervet megvalósítani. A mellékletből kitűnik, hogy ezt eddig a vállalat sikeresen oldotta meg annak ellenére, hogy a bérfejlesztés mértéke 3 éven keresztül éppen ellenkező hatás elérésére volt kiváltó ok. A létszám biztosítását 3 alapvető bázisra építettük: 1. ) Az alapitó vállalatokkal történő induló létszám biztosítása (1981-ben volt elképzelés és lehetőség). 2. ) A területen lakó, de más vállalatoknál dolgozók visszaáram­lása. Ezt a lehetőséget 1982-83-ban használtuk ki. Bizonyos mértékben még 1984-ben is számolunk vele. 3. ) Megfelelő tanintézeteknél szerződéses viszony létesítése, ill. pályázat utján történő létszám biztosítása. Elsőizben 1983-84. évi tanév befejezését követően jelentkezik majd hatása. Úgy gondoljuk, hogy a vállalat létszámának évi 8-10%-os növelésére ilyen módon, valamint szerényebb mérték­ben 1-2 pontban leírtak figyelembe vételével biztosítható. Ennek azonban van egy alapvető vállalati feltétele: nevezetesen az eddigi gyakorlattól eltérően nagyobb bérfejlesztés biztosítása* Anig 1981-ben a fluktuáció szinte nen létezett vállalatunknál, addig 1983. év II.félévében ez a folyamat felgyorsult. Oka egyértelműen az igen alacsony bérfejlesztési lehetőségben van •( 6. sz.melléklet). 1984. évi tervünk Az 1984. évi gazdasági tervünket az alábbi fő célkitűzések megvaló­sítására építettük: a vállalat árbevételének további min. 20%-al történő növelése, a vállalat gazdasági stabilitásának fokozása a nyereség továb­bi növelésével. 1984-ben elérendő cél az árbevétel arányos nyereség iparági szintjének 50%-át meghaladó mértékű nyereség biztosítása, _________________________________^_______________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents