Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1984-12-05
r i- 34 _ Kerületi páx’tmozgalmunk szervezettsége a beszámolási időszakban tovább erősödött, taglétszámunk növekedett. Az elmúlt öt évben évi 3,5 %-os tagfelvétel mellett lo,l %-kal nőtt a párttagság létszáma, összetételében lényeges változás nem történt. Kerületünk dolgozóinak szervezettsége 19 °ó-os 1980. óta 2 %-kal nőtt. A párttagság létszámának szervezettségének növelésére, összetételének alakulására hatással volt az is, hogy 1979-hez képest a kerületben dolgozók létszáma 679 fővel, a fizikai dolgozóké 47o fővel csökkent, 1980-tól napjainkig 526 tagfelvétel realizálódott. Az éves növekedési ütem általában megfelel az elvárásnak, a negyedéves ütem tekintetében azonban a tagfelvételi munkát javitani kell. Kerületünk párttagsága eredeti foglalkozás szerint munkás 73,95&» jelenlegi foglalkozás szerint munkásosztályhoz tartozik a tagság 43,1 ?ó-a, az uj tagok 63,5 >-a. A párttagság korszerinti összetételét a tagfelvétellel sem tudtuk kedvezőén befolyásolni, annak ellenére sem,hogy az öt évi tagfelvételünkben a 18-29 éves korosztály aránya 43 /í>-os. A nők aránya a tagfelvételi rnunka eredményeként növekedett, mely jelenleg 33,2 '/ó-os. Kedvezően alakult a párttagság műveltségi szintje, emelkedett a szakiskolát, középiskolát, főiskolát és egyetemet végzettek a/— rány a. A politikai iskolát végzettek aránya szintén kedvezően alakult, 1979-hez képest a növekedés 6,3 /«-os, arányuk a párttagságon belül 49,2 os. A pártszervek, alapszervezetek tagfelvételi munkát irányitó ellenőrző tevékenysége fejlődött, az újonnan felvettekkel partunk erősödött. Az uj tagok mintegy 47 ^-a KISZ-tag és a KISZ- tagok 87,5 ?6-át KISZ taggyűlés javaslata alapján vették fel. Ezenkivül az uj tagok egy negyede a szakszervezetben végzett társadalmi munka alapján lett felvéve. M