Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1982-09-15

A lényeg az lenne, hogy egyetlen fiatal se kallódjék el, s a KISZ-vezetők pontosan tudják, hogy területükön kik a KISZ-en kivüliek, s legyen elképzelésük, koncepciójuk a velük való foglalkozásra. A szervezettség növelése szempontjából igen fontosnak tart­juk, hogy KISZ-vezetőink aktivistáink jó példával járjanak elöl úgy a munkában mint a mozgáL mi közösségi életben. A KISZ-titkár személyétől, agilitásától igen sok függ! A káderkiválasztásnál ezeket a tulajdonságokat fokozottabban fi­gyelembe kell venni! Felmérésünk során igen sok fiatal elmondta, hogy a közép­iskolában folyó gyenge KISZ-munka kiábrándította az ifjú­sági szövetségből, s ezért nem jelentkezik a munkahelyén az alapszervezetbe. Az iskolai KlSZ-munkát formálisnak tartják, hiányolják a romantikus feladatokat, az életkori sajátosságoknak megfelelő rendezvényeket akciókat. E programok megszervezésére, le­­bonyolitására úgy érezzük megvan a lehetőségük, azonban éppen az életkorból adódó gyakorlatlanság, rutintalanság okozza, hogy elsősorban a formai, szervezeti keretekre koncentrálnak, s nem a tartalmi munkára. A kerületi KISZ Bizottságnak feladata, hogy az eddigieknél ^ jobban segitse a középiskolákban a mozgalmi tevékenységet, s ez elsősorban a tartalmi munka erősitését szolgálja. Iskoláink épitsenek ki élőbb kapcsolatokat az üzemekkel, a diákok ismerjék meg a dolgozói területen működő alapszer­vezetek tevékenységét, II. Feladataink a munkásif juság körében a. szervezettség növelése érdekében; a,/ A kerületi KISZ Bizottság feladata- tovább ösztönözzük KISZ-szervezetek létrehozását olyan te­rületeken ahol erre a szervezeti keretek adottak.- az instruktori hálózat kiemelt figyelmet fordítson azon szervezetekre ahol a leggyengébb a munkásifjuság szer­vezettsége /Pl.AFIT/. Ezeken a területeken konkrét hely­színi tanácsadással segitse a vezetőség munkáját a _____________________________________n_________________________________________ ! " ... 1

Next

/
Thumbnails
Contents