Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1982-01-15

r i- 5 -Mindez nem jelenti azt, hogy a kapcsolat minden esetben problé­mamentes. Esetenként kifogásolható jelenségek is tapasztalhatók. Pl.: a mátyásföldi evangélikus kápolna elhanyagolt, mintha nem is ''üzemelne”, tehát a pap sem tesz érte túl sokat. Mégis egy ab­­lakbetöróst felsőbb helyre tartotta szükségesnek jelezni, helyi segitsógkérós helyett. Jelentési kötelezettségüknek többségükben eleget tesznek,, bár ese­tenként csak felszólításra. A kerület közéletében mint tanácstag tevékenykedik a rákosszent­­mihályi plébános, a cinkotai evangélikus lelkész pedig a Hazafias Népfront kerületi vezetőségének tagja. /'"'v Zsombor Kálmán a papi bókemozgalom aktiv tagja. Kerületünkben általános az a vélemény, hogy a fiatalokra széles körben ma már nincs hatással a vallásosság. Nevelőink úgy fogal­maznak, hogy ma már nem versenytárs az egyház /inkább egy jó TV müsor/^ de feltétlen figyelmet érdemel az uj kezdeményezések mi­att is, különös tekintettel a várható szabadidő megnövekedésére. Kerületünk több iskolája közművelődési programjaival, klubrendsze­­rü foglalkozásaival e téren már megtette a kezdeti lépéseket. Pedagógusaink - különösen a l4 éven aluli gyermekek körében - még érzik a kettős nevelést. De azt is megfogalmazzák, hogy ma már ez nehezebben derül ki, mert a gyerekek is tudják mit kell válaszolni. Ugyanakkor - és ez pozitívum - a vallásos gyerekek /a szektatagok is/ rósztvesznek minden közösségi megmozdulásban, uttörőprogramban, szüleik is mozgósíthatok. Tapasztalat az is, hogy a gyermekek között esetenként beszédtéma a vallás, Iskolában, egyéb helyeken szerzett ismereteik kapcsán fel­merülő kó rdé s e ikraz ónban szüleik nem mindig tudnak megfelelően vá­laszolni, felvilágosítást adni. 0 A

Next

/
Thumbnails
Contents