Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1982-02-26

r t. i 2./ Továbbra is hatékony segítséget kell nyújtanunk a párttaggá nevelő munka tervezéséhez. Alapszervenként vizsgálni kell a szervezettséget;az 1985-ig nyugdíjba kerülőket uj tagokkal lehetőség szerint pótolni szük­séges. Alapszervezeteink pártépitő tevékenységüket igazítsák területük dolgozói arányához, különös tekintettel a fizikai dolgozók, a nők és a fiatalok megfelelő összetételére. Ennek érdekében:- a munkások arányát kerületünkben az eddigi 65-70%-os szinten kell biztosítani;- meg kell állítani a nők arányának csökkentését, törekedni kell arra, hogy a nők aránya az üzemeknél szövetkezeteknél közelít­se meg a dolgozók között képviselt arányukat, kerületi szinten pedig a 35-40%-ot; _ további erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a 3o éven aluliak aránya elérje az uj tagok 5o-55%-át, a 18-21 éve­sek felvételére ez évben is nagy gondot kell fordítani;- a szellemi dolgozók között elsősorban a műszaki, oktatási, és egészségügyiek köréből kell a kiválasztást végezni; a jelenleginél több alkalmazotti felvételt nem kell szorgalma^ ni. Záradék: a tapasztalatokat titkári értekezleten, valamint appará­tus értekezleten meg kell beszélni, Bp.1982. február 16. Kámán Istvánná sk, ÓO

Next

/
Thumbnails
Contents