Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1982-02-26
6. / A műveltségi mutatókat tekintve megállapítható, hogy 1981.évben tovább nőtt/92,3 //azoknak az aránya, alcik szak, közép és felsőfokú iskolát végeztek. 8 általános alatti felvétel nem volt. Az u.j tagok 4 %-a végzett középfokú, 5,9 %-e. alsófoku pártiskolát, 62,4/á-a vett részt szemináriumon, ez 5,3 %-kal kevesebb mint 1980 évben. kincs politikai iskolai végzettsége az uj tagok 27,7/á-ának, Ezek egyrésze felsőfokú képzés' keretében szerzett politikai képzettséget, illetve egyrésze jelenleg jár szemináriumra. A jövőben a tagfelvételek előkészítése során még nagyobb hangsúlyt kell helyezni a politikai képzésre is. 7. / 1981-ben a kilépők, töröltek, kizártak száma 35 fő, 1 fővel kevesebb mint az 1980-as évben. Az elhunytak száma. 55, ez lo fővel több mint 1980-ban, Kilépett 17 fő, 35,3/o-a munkás volt. A kilépések okai:idős kor- betegség, családi ok, sértődöttség, valamint az, hogy a Szervezeti Szabályzatban foglalt kötelezettségnek nem tudtak eleget tenni. Törölve lett lo párttag, 40/S-a munkás volt. Törlések okai: átjelentési kötelezettség elmulasztása, szervezeti élet elhanyagolás, 1 fő kivándorlás miatt került törlésre. 1981-ben 8 párttag került kizárásraj62,5/5-a fizikai dolgozó volt. Kittá-rás okai: ittas vezetés, disszidálás, devizaszabályok megsértése, munkafegyelem megsértése, csalás, sikkasztás, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak. 1 fő a BPB határozata alapján vissza kapta párttagságát. A kikerülések indokoltak voltak, bár egy részük kellő nevelő munkával, törődéssel megelőzhető lett volna. f ) w pí*.\JF r i- 6 *——--------- -----— .....—.... """ —i