Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1979-11-20

____ • ■----- ------- • r i *-5. Az elért sikerek ellenére látni kell azt, hogy a technológia korszerüsitéséhez további jelentős beruházások kellenek, első­sorban a minőségjavítás érdekében. A jövőbeni piaci helyzetünket erősen befolyásolja korrózióvédelmük alacsony színvonala, megbíz­ható alkatrész gyártásuk hiánya. Elsősorban ezeken a területeken kell továbblépni. Az ország jelöl légi gazdasági helyzetét figye­lembe véve vállalatainknak elsősorban a saját erőből történő meg­valósítás útját kell keresniük. A munkaerő helyzet alakulása a tervezés során már elég világosan és egyértelműen ismerhető volt. Ennek alapján a vállalataink a létszám szintentartásával / Ikarus, EMG / illetve bizonyos mérté­kű csökkenésével számoltak. /AURAS/ Az Ikarusban ezzel párhuzamosan olyan szerkezeti átalakítást kíván­tak megvalósítani, hogy a fizikai létszámot 0,9 %-kal növeljék. A nem fizikait pedig 2,8 %-kal csökkentsék. A munkaerőmozgás ismert jelenségei, amelyek Budapesten fokozottan hatnak, nem tették lehetővé a terv megvalósitását, a budapesti fizikai létszám a tervhez képest közel 2 %-kal csökken, a nem fizikai 0,7 %-kal emelkedik. A nem fizikai létszám emelkedése a fokozott fejlesztési tevékeny­­^ ségre és a számítástechnika bevezetésére vezethető vissza. Az EMG sem tudta tartani a tervezett 2291 fos létszámot. A jelen­legi 97*6 % szintet tekintve veszélyes lehet a nem fizikai állo­mány 6,8 %-os csökkenése a tervhez képest, illetve a fizikai állo­mány csökkenése, amely elsősorban a forgácsolóknál és a bemérő műszerészeknél okoz komoly gondot. A legnagyobb mértékű létszámcsökkenés az AURAS-ban történt, mór 1977-ben elérték az 1980-ra tervezett szintet. Elsősorban ez az oka a jelenleg lévő 5-6 %~a termelési lemaradásnak. Munkaerőgazdólkodásunknak számolni kell továbbra is a környezet elszivó hatásával - Camion telepe, BKV, Szilasmenti TSZ, Dél­pesti Kórház - ugyanakkor törekednie kell a vállalatokon belüli gondok felszámolására.

Next

/
Thumbnails
Contents