Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1979-01-31
r~ "n S '*- 4 -A takarítónő hiány okozta probléma enyhítésére kaptunk segítséget a Bp-i FGO-tól: a két takarító elvtársnőnek helyettesítésért havi 300-300.- Ft túlórát fizethettünk. Az Ikarustól, SZTK-tól a nagyon nehéz időszakokban kölcsön takarítónőket kaptunk és próbáltuk enyhíteni a gondokat alkalmi munkát, mellékfoglalkozást vállalókkal. Az erőfeszítések eredményeként értük el, hogy még a fűtéshálózat cseréje alatt is, amely jelentős többletmunkát okozott technikai dolgozóinknak, biztosítani tudtuk a munkavégzéshez szükséges feltételeket. Gondjainkat növelte, hogy mire a gázfűtés beindult, a fűtőnk megbetegedett, jelenleg is betegállományban van. Itt a Medicortól kaptunk segítséget, átengedték egyik gázfütői vizsgával rendelkező dolgozójukat. /-"s Az állományon kívüli béreknél a körzeti gondnokok bérfejlesztésére szintén két alkalommal került sor, éves szinten 11.8 %-kal növekedett a bérük. Itt a Bp-i FGO figyelembe vette, hogy a legtöbb körzethez kert is tartozik, amelynek gondozása jelentős többletfeladattal jár, ezért a benti kerületekhez képest nagyobb bérfejlesztési lehetőséget kaptunk. 2./ Személyi költségek: A napidij felhasználására ez évben sem került sor és jelentős a maradvány az étkezési hozzájárulásnál. A hosszabb ideig betegállományban lévők részére ez évben bevezetésre került rendkívüli segélyben két dolgozónk részesült, összesen 3*400.- Ft értékben* A november 7-i jutalom mellett egy Munkaérdemrend Ezüst fokozata, két Kiváló dolgozó, 3 törzsgárda kitüntetésben részesültek dolgozóink és rendkívüli jutalmat is fizethettünk 3 dolgozónknak. 3«/ Működési és fenntartási költségek: Ez évben néhány áremelés ismét túllépéseket okozott: a telefonalapdij felemelése 26.500.- Ft-ot, az árammérő dij bevezetése 18.200.- Ft-ot. Az értekezlet költségnél nagy erőfeszítéssel 9 P