Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1978-02-15

r n-11-Angyal Károly elv társ Egyet értek az anyaggal, A politikai vitakörök helye kialakult, A pártszervezetek döntő többségét tekintve tisztázottak a problémák. Korábban keveredtek a fogalmak, A propaganda egyik fórumának tekintették. Ez a helyére került. A pártszervezetek támaszkodnak arra., hogy tudatosan mghatározott feladatok mellett foglalkoztatják. Ma is problémás, ennek a tisztázására kell törekedni, a politikai vitakörök föladata semmi képpon sem az oktató jollog, uj ismerőtök közvetitóse, a pártoktatás egyik formája. Helyenként előfordult k a. résztvevők egyéni kíváncsiságuk kielégitésokónt vesznek részt ezeken az összejöveteleken, A felkészültség, az ismeretek visszaadása révén megpróbálják al­kalmasságukat bizonyítani, rendkívül fontos a résztvevők kiválasz­tása, Megfelelő agitativ készséggel rendelkező elvtársak vegyenek részt ezeken- a vitakörökön, ott megtárgyalásra kerülő problémákat úgy tudják közvetíteni megfelelően. Egy esetben fordult elő, az BZTX nagy csoportot indított, A kiscsoportos foglalkozást lehet elfogadhatónak tekinteni, A politikai vezetők többségének a politikai képzettsége alapszintű Hosszabb távon a felkészültségét erősíteni, javítani kell. Ij * Kovács Gy üxy-y elvtárs A vitakörökkel gondok voltak az elmúlt években, valóban, betölti a hivatását amiért létre lett hozva.A vitakör munkáját tekintve nagyon jó alctiv kis csoportokká váll tál;. Nagyon sokat kell fog­lalkozni főleg fizikai terülőtón. Nagyon sokat jelent, nagyon, jó a vitakör* anyag, Idősserü kérdések­kel foglalkozik. Létszámmal kapcsolatban: vaj), törzsgárda, ezek járnak különböző szemináriumokra, elvárják azt, hogy kapjanak különböző információkat. A másik réteg állandóan változik. Jelenleg 11 csoport van. Tervezik, bővítik a csoportok számát. Tartunk csoportos beszélgetéseket is. 13-at hoznánk létre. Van igény a politikai vitakörökre. ________________________________________________________________ . J

Next

/
Thumbnails
Contents