Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1977-02-02

r n-15-kul a kettőt összevonjuk, igy szélesebb körben lehetne szer­vezni, ugyanazokat az elvtársakat érinti. Május 1. az Operativ Bizottságba vegyüli, be a kerületi Vöröske­resztet és a Szakmaközi Bizottságot. A 60. évfordulóval kapcsolatosan, külön programot készítünk, ha elkészül idehozzuk a VB—re. Szeretnénk, ha folyamatos politikai munka lenne az évfordulóra való felkészülés, és illeszkedjenek egymáshoz a feladatok. ^ A szovjet elvtársak is megnézik, hogy miben tudnának segíteni. Ha összejön hozzuk a VB elé. Pethő elvtárs mmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmrnmmtm ;,á Nagyon örülünk annak, hogy a kerületi PB programjába bele került sok olyan rendezvényünk, ami a korábbi időszakban nem volt. Kérésem: a KISZ 20. évfordulója lesz március 21-én a kerületi KISZ Bizottság ünnepi ülését terveztük. Mi ezt nagy jelentőségű dolognak tartottuk. Semmi más ilyen rendezvény nem lesz, a szo­kásos FIN keretében. Gondot okoz helység szempontjából is a Veterán találkozóval és nem utólsó sorban a meghívottak szempont­jából is gond. Meg lesznek hiwa a KISZ alapitó tagjai és azok az elvtársak akik ezt a munkát a mai napig is segítik. Ezt köve­tően a budapesti ünnepségen veszünk részt. Sarlós elvtárs Javaslom, hogy az Operativ Bizottságba vegyük bele a Rendőrség részéről Szabó Gyula elvtársat. VB elfogadta. ______ _________ >Q _______ .j

Next

/
Thumbnails
Contents