Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1977-01-05

r n-13-!í||$- felső pártszervezetek határozatai alapján bizo­­iíyos kérdésekben javaslatokat tesz.- koordinálja a különböző állami és társadalmi szer­vük munkáját. . . f.j’’ ,v'/r Y Természetes, hogy a PB határozatai, állásfoglalásai alapján, a Végrehajtó Bizottság sokkal több témával foglalkozik ez adódik a Végrehajtó Bizottságra háruló feladatokból. Ha a két év mérlegét vizsgáljuk megállapítható, hogy a PB eleget tett a vele szemben támasztott követelményelmek. Azokkal a kór-Í dósekkel foglalkozott és határozta meg a VB és az apparátus munkáját melyek ebben a két esztendőben a kerületben sajátosan jelentkeztek,• Első feladatként a XX. kongresszus határozatának feldolgozása. A párt program megismerése. A figyelem középpontjában gazdaságpolitikai kérdésekkel össze­függően a IV. ötéves terv eredményes befejezése, az V. ötéves terv körültekintő előkészítése és indítása volt. A PB a párt belső életével összefüggően, foglalkozott a szervezeti élet, pártoktatás, pártópitós stb. kérdéseivel. r"~N A PB egyértelmű állásfoglalásával jelentős segítséget adott a kerületi tanácsnak a kerületi fejlesztéssel kapcsolatos kói'dósek­?.vátSj ben. E témák, azok előkészítése, tárgyalása megfelel a kerület jelle­gének, a lakosság összetételének, a kerületi párttagság munka­hely szerinti elhelyezkedésének stb. / A Végrehajtó Bizottság munkájáról hasonló értékelést lehet adni, a VB nagy felelőssóggol egyre nagyobb hozzáértéssel és körülte­kintéssel foglalkozik az előterjesztett kérdésekkel. Jellemző a VB munkájára, hogy az egyes témák tái-gyalásánál annak politikai követkŐEímónyeivel, hatásával számol és ilyen, alapállás­ból határozza meg a feladatokat. _________ h-j i » i m i ^ ' • • - ' '

Next

/
Thumbnails
Contents