Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1974-06-12

r n- lo -Folyamatában figyelemmel kisérni és a határidő lejár­tával értékelni a végrehajtást. Ha ennek szükségességét indokoltnak látjuk taggyűlésen ezt ismertetni. Az információ áramlást meggyőrsitani, A bizalmi elvtársakat a legrövidebb időn belül tájékoz­tatni, illetve a területen észlelteket a megfelelő csa­tornákon keresztül visszajuttatni a gazdasági - politikai ^ vezetés felé* Biztosítani kell a pártcsoportbizolmi elvtársak ideoló­giai politikai képzését legalább ML középiskola szinten, A pártépités, munkásőrépitéssel kapcsolatos tennivalók megoldásában a pártcaoportok kapjanak konkrét feladatokat, a pártcsoportbizalmi elvtársak vegyenek részt a pártépi­­tési feladattervek kialakításában. Ismerjék meg a későbbi időszakra vonatkozó perspektívá­kat is, hogy az egyénekkel való foglalkozás megfelelően alakuljon. A taggyűlések előkészítésébe a pártbizolmi elvtársokat ill. a pártcsoportokat kapcsoljuk be, A termelési feladatok megoldásában a szocialista brigád­­mozgalom fejlesztésében a pártcsoportok vállaljanak kez­deményező, irányitó szerepet. Az alapszervezet munkaterv alapján végzi tevékenységét, ez szabja meg a pártcsoportok feladatait is. Stencilszám: 26o4. ~~ ..Ji--------------------—■ — 1 1 -------

Next

/
Thumbnails
Contents